Az amerikai Demokrata Párt korrupciós ügyei Ukrajnáig elérnek

A más országok bírálatában sohasem rest liberális baloldalt hosszú évek óta valódi korrupciós probléma sújtja a tengerentúlon. Az amerikai Demokrata Párt nemzeti bizottságát (a DNC-t) sokak szerint a korrupció, az átláthatatlanság, ezenkívül a hatékony működés hiánya jellemzi – írja a Tűzfalcsoport.blogstar.hu.

Washington, 2020. április 14. 2016. december 16-án készült kép Barack Obama leköszönõ amerikai elnökrõl (b) és Joe Biden alelnökrõl a washingtoni Eisenhower kormányzati irodaházban. Barack Obama egykori amerikai elnök 2020. április 14-én közzétett videóüzenetében biztosította támogatásáról volt alelnöke, Joe Biden elnökjelöltségét. Az elnökválasztást november 3-án tartják az Egyesült Államokban. MTI/EPA/Michael Reynolds Fotó: Michael Reynolds

Már a 2016-os elnökválasztás megmutatta, hogy még a demokrata térfélen is, szinte bármi megengedhető az elnökjelölt-riválisokkal szemben. Bernie Sanders szenátor támogatóinak jelentős része máig meggyőződéssel vallja, hogy a demokrata előválasztások eredményét akkor Hillary Clinton elnökjelölt javára hamisították meg. A DNC-nek és Clintonéknak még az exkülügyminiszter-asszony kampányát segítőkkel is igen súlyos nézeteltérései támadtak; 2016 elején ugyanis számosan jogi keresetet is benyújtottak a Clinton-kampány terepszervezőinek nevében amiatt, hogy nem fizették ki nekik a túlórákat, annak ellenére, hogy a demokraták Nemzeti Kongresszusi Bizottsága– sajtóinformációk szerint –nagyjából egymillió dollárnyi bónuszt tapsolt el – olvasható a cikkben.

A remélt favorit, Hillary Clinton jelölti kampánya a legjobb bizonyságául szolgálhat annak is, hogy a demokraták szükség esetén az állami korrupciótól sem riadnak vissza. 2016 júniusában egy azóta elhunyt újságíró, Christopher Sign felfedte egy titkos találkozó történetét, amely Bill Clinton volt amerikai elnök – Hillary férje – és Loretta Lynch akkori főügyész között történt. Az eseményre napokkal azelőtt került sor, hogy az FBI igazgatója, James Comey bejelentette: nem javasolják a vádemelést Hillary Clinton ellen amiatt, hogy magáncélra használta hivatali e-mail szerverét a külügyminiszteri időszaka alatt. Lynch és Bill Clinton később egyaránt azt állította, hogy az e-mailekkel kapcsolatos vizsgálat nem került szóba a találkozó során. Lynch akkor azt is elmondta, hogy nem vonja ki magát egy esetleges nyomozati vizsgálat alól.

Hillary Clinton és a DNC sem tudta mindmáig megnyugtatóan tisztázni azt az ellentmondásos helyzetet, hogy miközben Donald Trumpot próbálták besározni a kampányban, Clinton az öt évvel ezelőtti kampányának összesen 84 millió dolláros pénzmosási gyanújával a legnagyobb kampányfinanszírozási botrányt szolgáltatta az USA választási kampányainak történetében.

Mindeközben a Szövetségi Választási Bizottság jogászait is nyomás alá akarta helyezni Clinton és az őt támogató Soros-gépezet, és nem engedték tisztázni, hogy a megadonoroktól a Hillary Victory Fundon (a saját alapítványán) keresztül hogyan moshatták át a tagállami Demokrata Pártok tucatjainak segítségével a gyanús dollármilliókat a DNC, valamint a Clinton-kampány javára. Hillary Clinton kampányának háttere pénzügyileg teljesen átláthatatlan és szövevényes volt, ami máig súlyosan aláássa személyes hitelességét is.

A Clinton-kampányban törvényellenes módon és titokban, több millió dollárral támogathatták a Perkins Coie ügyvédi irodát az úgynevezett Steele-dosszié mielőbbi elkészítése érdekében. Clintonék és maga a DNC is – brit, azaz külföldi állampolgárként – Christopher Steele-től, és akár orosz hírszerzési forrásokból is gyűjthetett adatokat a Trump-ellenes lejárató kampányukhoz (Steele az 1990-es években Moszkvában dolgozott a brit külső hírszerzés, az MI6 hírszerző tisztjeként). Akkori brit közszolgálati értesülések szerint ő kapta a feladatot, hogy a dossziét összeállítsa Trump ellen, kompromittáló tényekkel és adatokkal alátámasztva. A DNC maga is megbízhatta Alexandra Chalupa operatőrt, hogy ukrán kormányzati kapcsolatai segítségével súlyos, terhelő adatokat szerezzen Trumpról.

Barack Obama alelnöke, a remek képességekkel bíró – és időközben megfelelő korba is lépő – delaware-i exszenátor, Joe Biden is rászolgált a hosszú évek során a Demokrata Párt bizalmára, olyannyira, hogy 2020-ra új elnöki reménységükké avanzsálhatott. Az USA mostani elnöke még alelnöki időszakában, tehát 2017 előtt szívén viselte a fia üzleti érdekeltségeinek nemzetközi kibontakoztatását is. Később Biden maga is elismerte, hogy kifejezetten nyomást gyakorolt Ukrajnára a nyújtott segélyek visszatartásával, mégpedig azért, hogy kényszerítse az ukrán kormányt Viktor Sokin főügyész, korrupciós nyomozó kirúgására – azt követően, hogy Sokin vizsgálni kezdte Biden fiának kapcsolatait egy korrupt ukrán energiacéggel. A körmönfont „Good Ol’ Joe” ugyanakkor sosem győzte hangsúlyozni, hogy a szerinte alkalmatlan főügyész eltávolítását az Egyesült Államok mellett az Európai Unió és több nemzetközi szervezet, így például a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank is követelte.

A demokraták korábbi szövetségi kormányzása – ahogy Hillary Clinton és Joe Biden esetéből is leszűrhető – a formális, hivatalos kormányzati folyamatok mögötti korrupció valós veszélyeit mutatja meg számunkra, és azt, hogy a pénzügyi átláthatatlanság és a politikai-diplomáciai korrupció képes aláásni a demokráciát, és felforgatni akár a nemzetközi viszonyokat is.

Ma a Demokrata Pártnak nem áll érdekében, hogy a szövetségi választásokon és a törvényhozásban növeljék a transzparenciát és az elszámoltathatóság lehetőségét, és nem kívánják visszafogni az informális politikai befolyást és a korrupciót a szövetségi igazságszolgáltatásban sem. A politikai kampányeszközök, a különböző lejárató dossziék és akciók remélt sikerének oltárán képesek inkább feláldozni a republikanizmus tiszta amerikai eszményét, és az ehhez társítható, kézzelfogható polgári erények központi szerepét is.

Jelenleg nehéz megítélni, hogy mi történik valójában Ukrajnában, és milyen lépéseket kell tennie az Egyesült Államoknak, a válasz azon fog alapulni, hogy mi a legjobb számára. Miközben minden Ukrajnában zajlik, az amerikai politikusok valóban az Egyesült Államok érdekeinek védelmét tűzték ki célul, vagy inkább a saját vagyonuk érdekli őket?

Mint ismeretes Joe Biden fia, Hunter a Burisma, az ukrán olaj- és gázipari cég igazgatótanácsának tagja volt. Ez ugyanaz a cég, amelynek tekintetében Biden elnök dicsekedett azzal, hogy eltávolított egy ügyészt, aki a Biden család és Soros György ügyét vizsgálta Ukrajnában.

Soros György szintén nagyon régóta kötődik Ukrajnához. Egy interjúban azt állította, nem szégyelli magát, amiért a második világháború ideje alatt Magyarországon a nácikhoz fordult zsidó társaival, akik aztán ellopták a zsákmányt a zsidóktól, Soros pedig azt állította, hogy ha ő nem teszi meg, akkor valaki más megteszi. Sokak szerint ő az, aki a mai modern, korrupt Demokrata Párt mögött áll Ukrajnában.

Október elején beszámoltak arról, hogy Obama igazságügyi minisztériuma segített Soros Györgynek az Ukrajna ellenőrzésére tett kísérletében. Rudy Giuliani, New York volt polgármestere és Trump elnök ügyvédje a közelmúltban adott interjúiban elmondta, hogy Ukrajnában a korrupció nem áll meg Bidenéknél, hiszen Soros György is benne van.

Bármibe is keveredett Soros Ukrajnán belül, az elég nagy volt ahhoz, hogy Trump elnök megválasztása után magát is belekeverje az oroszországi összejátszások színlelt vizsgálatába. 50 millió dollárt fizetett egy folyamatban lévő Oroszországi magánnyomozás fenntartására, amelyet Christopher Steele volt brit kém, a Fusion GPS kutatócég és Dianne Feinstein demokrata szenátor egykori munkatársa végzett.

A leleplezés a képviselőház titkosszolgálati bizottsága által április 27-én kiadott, a 2016-os választásokba való orosz beavatkozásról szóló zárójelentés része. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy nincs bizonyíték a Trump-kampány és Oroszország közötti összejátszásra.

Egyik lábjegyzete szerint Daniel Jones, a Penn Quarter Groupot (PQG) irányító korábbi Feinstein-munkatárs 2017 márciusában azt mondta az FBI-nak, hogy a Fusion GPS-szel egy projekten dolgozik, amelyet 7-10 tehetős személy finanszírozott, elsősorban New Yorkban és Kaliforniában található donorok, akik körülbelül 50 millió dollárt biztosítottak. Egy dolog biztos, hogy Soros talán rejtegetni akarta azt, hogy át kívánta venni az olaj- és gázipart Ukrajnában.

A liberális megadonor nagy fogadásokat tett a legutóbbi amerikai elnökválasztás során. Az egyik az volt, hogy Hillary Clinton nyeri el az elnöki posztot. A másik, hogy tetszése szerint alakíthatja át Ukrajna kormányát, és üzleti birodalma termékeny talajra találhat a volt szovjet államban.

Így amikor 2016 tavaszán felgyorsult Donald Trump valószínűtlen menetelése a Fehér Ház felé, a Soros-csapat a külügyminisztérium élére vonult, hogy megvédje néhány befektetését. Ez derült ki az újonnan kiadott minisztériumi feljegyzésből, amely ritka bepillantást nyújt a demokrata adományozók helyzetébe. Victoria Nuland akkori külügyminiszter-helyettes többször kapott hívásokat, e-maileket és találkozókéréseket Sorostól.

Hasonlóképpen, Soros merész jövőképet fogalmazott meg a Nyílt Társadalom Alapítványának 2014-ben írt belső feljegyzésében, hogy segítsen felszámolni a korrupciót Ukrajnában és felépíteni egy „civil társadalmat”, miután a Majdan-forradalom elűzte az ország oroszbarát elnökét. Együttműködött az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának (DOJ) tisztviselőivel az úgynevezett Kleptocracy Initiative támogatásán a korrupció elleni küzdelemben. A kezdeményezés lehetővé tette a DOJ számára, hogy eljárást indítson a korrupcióval gyanúsított külföldiek ellen, vagy vagyonelkobzást kérjen, még akkor is, ha a bűncselekmények technikailag nem az Egyesült Államok területén történtek. Az ilyen kezdeményezések elvileg nemesek, de Ukrajnában néhány célpontnak politikai és üzleti vonatkozásai is voltak.

Például a DOJ egyik vizsgálata 2014-ben Dmitrij Firtash ukrán oligarchát célozta. Neki és Sorosnak egyaránt jelentős energetikai érdekeltségei vannak Európában – és rivális tervei Ukrajna újjáépítésére. Firtash vádemelése után Soros vállalkozása bejelentette, hogy egymilliárd dollárt fektet be Ukrajnában. Azóta jelentős problémák merültek fel a DOJ ügyében, ami meghiúsította a Firtash-nak az Egyesült Államoknak történő kiadatását célzó erőfeszítéseket.

Amikor 2016-ban Ukrajna főügyésze nyomozni akart az ország egyik Soros által részben finanszírozott nonprofit szervezete ügyében, a külügyminisztérium nyomást gyakorolt ​​az ukrán tisztviselőkre, hogy hagyják abba az ügy vizsgálatát.

Azt is tudjuk, hogy a DOJ túl messzire ment Firtash-al.

Még száradt a tinta Robert Mueller különleges ügyész kinevezési papírjain, amikor helyettese, a híresen agresszív és időnként ellentmondásos Andrew Weissmann ügyész merész húzást tett 2017 júniusának elején. Weissmann csendben megkereste Dmitrij Firtash ukrán oligarcha amerikai ügyvédeit egy csábító ajánlattal: „Hagyd ránk Donald Trumpot Oroszország-ügyben, és a Mueller csapat elháríthatja a 2014-es amerikai büntetőjogi vádjait.”

Figyelemre méltó, hogy Firtash visszautasította Weissmann „könyörgését” annak ellenére, hogy az oligarcha öt éve Ausztriában rekedt, és Chicagóban harcol a kiadatás ellen az Egyesült Államok vádjával szemben, ugyanis azt állítják, hogy vesztegetésben és korrupcióban vett részt Indiában egy amerikai repülőgép-üzletághoz kapcsolódóan. Az oligarcha védői csapata azt mondta, hogy Firtash azért utasította el az üzletet, mert nem volt hiteles információja vagy bizonyítéka a Weissmann által felvázolt témákról.

De most, amikor Firtash újrakezdi a kiadatás elkerüléséért folytatott küzdelmét, a „Weissmann-nyitányt” egy osztrák bíróságnak ajánlják fel mint lehetséges bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a DOJ vádemelése hamis bizonyítékok és politikai motivációk miatt hibás.

Ez felveti a kérdést, hogy mekkora korrupció van Ukrajnában, beleértve Obamát, Bidenéket, John Kerryt, Clintonékat, Pelosi házelnököt, Mitt Romneyt és Soros Györgyöt? A válasz valószínűleg „hatalmas”.

Borítókép: Barack Obama és Joe Biden (Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds)