Kedden a római szenátus is bizalmat szavazott a Giuseppe Conte vezette új koalíciónak, a baloldali fordulatot vett olasz kormány pedig azonnal a régi recepthez nyúlt. Bár az olyan területek, mint az egészségügy vagy a nyugdíjreform is kiemelt témaként szerepeltek az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt kampányában, mégis a migrációs válság kezelésével kezdték a kormányzást. Független miniszterelnökük, Conte már szerdán Brüsszelbe utazott, ahol az Európai Bizottság megválasztott vezetőjével, Ursula von der Leyennel tárgyalt. A téma a bevándorlás kezelése volt, s Conte próbálta újra napirendre venni a kelet-közép-európai országok ellenállásán egyszer már elbukott kötelező újraelosztási rendszert, vagyis a migránskvótát.
Ezzel visszatért az olasz kvótapárti politika. A Matteo Salvini vezette jobboldali Liga kiesésével már nem az a kérdés, hogy beengedjék-e a bevándorlókat, hanem az, hova vigyék őket tovább
– értékelte a helyzetet megkeresésünkre Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese.
Emlékeztetett Conte nyilatkozatára, amely szerint a kimentett emberek szétosztása és befogadása a többi uniós tagállam kötelezettsége, mintegy rájuk terelve a felelősséget. A miniszterelnök megengedőbb a Földközi-tengeren érkezők beengedését illetően, azonban az is látszik, hogy nem látja szívesen őket Olaszországban – jegyezte meg a szakértő.
– Ez azonban egyelőre nem uniós jogalkotási folyamat – hangsúlyozta Janik.– Sajtóhírek szerint szeptember 23-án Máltán találkozik majd a francia, a német, az olasz és a máltai belügyminiszter, ahol egy új megállapodást írhatnak alá – folytatta Janik Szabolcs. A szakértő elmondta: az olasz La Stampa információi szerint Németország és Franciaország fogadná be minden negyedik bevándorlót, a fennmaradó ötven százalékot pedig a többi tagállam között kellene szétosztani. Az olasz napilap szerdán írt arról, hogy Franciaország és Németország július óta „titkos tárgyalásokat” folytatott a Földközi-tengeren Európát célzó migrációról, és ennek az eredménye az olasz kormány mostani manővere, amely a máltai találkozón csúcsosodhat ki.

Fotó: REUTERS/Antonio Parrinello
A szakértő szerint egyelőre egy kvótapárti kormányok közötti ötletelés zajlik, amely a későbbiekben egy tagállamok közötti elosztási mechanizmussá futhat ki.