Kató püspök az elvált szülők gyermekééhez hasonlította az erdélyi magyarok sorsát

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint az erdélyi magyarság helyzete olyan, mint az elvált szülők gyermekéé. Kató Bélával a Krónika erdélyi magyar napilap közölt hosszú interjút pénteki számában.

A püspök részletezte: a gyermek sorsa – akit száz éve az apjának ítéltek – mostoha volt, minden kérésére azt a választ kapta, hogy nem lehet, nem szabad. A rendszerváltozás után, a 21. században azonban a gyermek természetes módon fordult az anyjához azzal a kéréssel, hogy ha tud, segítsen.

„Ma abban a fázisban vagyunk, amikor anyánk többet is akar adni. Ki az, aki erre azt mondja, hogy nem kell? Elfogadnánk apánktól is a segítséget, de valahányszor iskolát, egyetemet, kulturális intézményeket kérünk, harminc esztendeje csak azt halljuk, hogy nem” – magyarázta az erdélyi magyarság Bukaresthez és Budapesthez fűződő viszonyát a püspök.

Kató Béla úgy vélte, ha az egyház nem foglalkozna óvodával, iskolával, holnap bezárhatná a templomot is. „A létünk múlik ezen, nem létezik olyan, a magyar identitást erősítő terület, amivel nekünk ne kellene foglalkozunk. (.) Ha nem is tudjuk behozni az elmúlt száz év lemaradását, az anyaország által nyújtott támogatással megpróbáljuk menteni a menthetőt” – fogalmazott. Úgy vélte: a magyarságot csak intézményes keretek között lehet megélni, akinek nincs kapcsolata legalább egy magyar intézménnyel, az egyértelműen el fog veszni.

Megállapította: a román politika sokszor úgy próbálja beállítani, hogy Orbán Viktor beavatkozik, és ki tudja, mit akar. „Holott nem akar ő semmit, mert ha akarna, elvinne innen bennünket. De nem ezt teszi, hanem azt kérdezi, hogy mire van szükségünk a megmaradáshoz. (...) Ez az egyetlen helyes út” – vélte a magyar állami támogatások erdélyi felhasználásában kulcsszerepet játszó püspök.

Kató Béla azt is elmondta, hogy a református egyháznak visszaszolgáltatott, majd 2014-ben visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye a gyakorlatban precedensnek számít. A kollégium visszaállamosítása óta az erről szóló ítéletet másolják le a bíróságok minden hasonló esetben. A református egyház által visszakért 700-750 ingatlannak csak mintegy 40 százalékát szolgáltatták vissza, a többi restitúcióját felfüggesztették vagy elutasították.

A püspök szerint az erdélyi magyarságnak a romló demográfiai adatok jelentik a legnagyobb kihívást. „Bennünket megrabol a nyugati világ, mert nincs az az érvrendszer, amellyel lebeszélhetnék egy képzett embert, hogy a kinti 2000 eurós helyett válassza a hazai 500 eurós fizetést. (.) Lélekszámban 1990 óta elveszítettük közösségünk egyharmadát, a legtöbb vidéki településen az ötven százalékát. Mondhatnánk erre, hogy a román lakosság még jobban fogyott, de ez engem nem vigasztal” – jelentette ki a püspök. Hozzátette: a református egyház ragaszkodik ahhoz, hogy minden helységben legyen lelkésze. „Ahol nincs orvos, polgármester, iskola, legalább az egyház maradjon meg intézményként, amely képes összetartani egy közösséget” – fogalmazott.

A marosvásárhelyi magyarság romló helyzetének az okát abban látta, hogy 1990 fekete márciusa „megtörte a város magyar közösségének gerincét”. Szerinte a városban történt véres román-magyar összecsapás óta, amelyért kizárólag magyarokat vontak felelősségre, a marosvásárhelyi magyarság nem tudott talpra állni, és a legrosszabb megoldást választotta, „a magyarok bozótharcba álltak egymás ellen”.

A magyar polgármesterjelölt esélyeit latolgatva megállapította: a bozótharcnál talán az is jobb lenne, ha egy tisztességes román képviselővel kötnének egyezséget. „Ha négyévente csak hergelik egymást, és nem állnak be egy magyar jelölt mögé, az eluralkodott kudarcélménnyel csak azt érik el, hogy az emberek úgy látják, a közös célokért nem is érdemes küzdeni” – állapította meg Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.