Csehországban csütörtöktől mindenki számára kötelező lesz orrának és szájának eltakarása a köztereken – döntött szerdán a cseh kormány.

Videón, ahogy kitör a hatalmas indonéz vulkán
Tíz kilométeres hamufelhőt lövellt ki magából.
Csehországban csütörtöktől mindenki számára kötelező lesz orrának és szájának eltakarása a köztereken – döntött szerdán a cseh kormány.
„Éjféltől a köztereken mindenki csak eltakart szájjal és orral jelenhet meg, lehet ez védőmaszk, de bármiféle sál vagy kendő is” – mondta Adam Vojtech egészségügyi miniszter újságíróknak a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Védőmaszkból általános hiány van az egész országban. Jan Hamácek belügyminiszter még szerda reggel is azt nyilatkozta, hogy a védőmaszkok használatát csak azután teszik kötelezővé, hogy vasárnap Kínából Prágába érkezik egy harmincmilliós szállítmány.
Andrej Babis miniszterelnök szerint a probléma hamarosan megoldódik, mert Kína mellett Prágának Vietnamban is sikerült vennie tízmillió maszkot. „Amennyiben nem lesznek problémák a szállítással, hétfőtől kezdve minden héten egymillió arcmaszkot kapunk Vietnamból” – közölte Babis.
A kormány ugyanakkor úgy döntött, hogy délelőtt 10 és 12 óra között az élelmiszerboltokban csak a 65 évnél idősebb emberek vásárolhatnak.
„A csütörtökön életbe lépő intézkedés célja megkönnyíteni a nyugdíjasoknak a bevásárlást, és jobban védeni őket a koronavírustól” – indokolta a döntést Babis.
A kormány már korábban azt javasolta a 70 évnél idősebb embereknek, hogy lehetőleg ne hagyják el otthonukat. Az idősotthonok lakóinak egyenesen megtiltották, hogy elhagyják intézetüket.
A cseh városok többségében már telefonon keresztül is lehet élelmiszereket, meleg ételt rendelni. Az időseknek ugyanakkor számos önkéntes civil szervezet vagy ad hoc csoport, például diákok, is igyekszik segítséget nyújtani a nehéz helyzetben.
Csehországban szerda délelőtt 464 fertőzöttet tartottak nyilván, hárman súlyos állapotban vannak, hárman pedig már meggyógyultak – közölte Adam Vojtech. A fertőzésgyanús embereket 36 laboratóriumban tesztelik. Eddig több mint 7600 személyt vizsgáltak meg.
Tíz kilométeres hamufelhőt lövellt ki magából.
A saját jogrendszerét is aláássa az EU vezetése Ukrajna miatt.
Oroszország és Ukrajna korábban Isztambulban tárgyalt.
A kormány minden eszközzel harcolni fog ellene.
Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai
Menczer Tamás: Elküldtem a 444-et a k…va anyjába, leszarom a sok köcsögöt!
Valóságos nyelvzseni vagy, ha tudod, mit jelentenek a következő, régi szavak!
Az Európai Bizottság megemelte a kalapját: megszünteti az eljárást Magyarországgal szemben
Tragédia Mandula Ádám és szerelme életében: elvesztették közös babájukat
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
Kiszivárgott levelezés bizonyítja, hogy teljes inkompetencia uralkodik a Magyar Tudományos Akadémián
Sokan imádják J.Lo diétáját, végre egy étrend, amit a hétköznapi ember is követhet
Ukrajna az izraeli-iráni háború fő vesztese
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Ilyen nincs! A legnagyobb riválisát gyengíti a Ferencváros!
Xabi Alonso rögtön felforgatja a Real Madrid csapatát hátul a klub-vb-n + videó
Tíz kilométeres hamufelhőt lövellt ki magából.
A saját jogrendszerét is aláássa az EU vezetése Ukrajna miatt.
Oroszország és Ukrajna korábban Isztambulban tárgyalt.
A kormány minden eszközzel harcolni fog ellene.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.