Egyre több a fertőzött Közép-Ázsiában

A kaukázusi és közép-ázsiai volt szovjetköztársaságokban is terjed a koronavírus-járvány, Örményországban és Üzbegisztánban halálos áldozata is van a betegségnek.

Forrás: MTI2020. 03. 27. 12:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közép-ázsiai Üzbegisztánban már van egy halálos áldozata a Kínából kiindult járványnak. A fertőzés miatt fellépő szövődmények következtében egy 72 éves beteg vesztette életét Namanganban – közölte a TASZSZ orosz hírügynökséggel Furkat Szanajev üzbég egészségügyi szóvivő. Elmondása szerint összesen 83 ember fertőződött meg eddig a vírussal az országban. A helyi hatóságok lezárták Buhara városát a személyforgalom elől, tilos a be- és kijárás a járvány miatt.

A szomszédos Kirgizisztánban a fővárosi parancsnokság mellett működő válságtörzs úgy határozott, hogy lezárja Biskek központi részét fertőtlenítés céljából – közölte pénteken egy sajtótájékoztatón Almazbek Orozalijev belügyminiszter-helyettes, a válságtörzs vezetője. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtöki közlése szerint 120,9 millió dollárnak (mintegy 38,9 milliárd forintnak) megfelelő összeget különít el Kirgizisztán számára a koronavírussal folytatott harcra. A legutóbbi adatok szerint 44 koronavírus-fertőzéses esetet jegyeztek fel az országban.

Kazahsztánban a miniszterelnöki sajtószolgálat pénteken közölte: a hatóságok úgy döntöttek, hogy felfüggesztik az összes vállalkozás és szervezet tevékenységét a fővárosban, Nur-Szultanban és Almatiban március 30-tól április 5-ig a koronavírus terjedése miatt. Dauren Abajev kazah információs és közösségi fejlesztési miniszter később bejelentette: a Nur-Szultanban és Almatiban elrendelt rendkívüli állapotot és a karantént megsértőket pénzbírsággal sújthatják, vagy akár őrizetbe is vehetik 15 napra. Ajzsan Jeszmagambetova kazah országos tiszti főorvos határozata szerint – amelyet az egészségügyi tárca pénteken tett közzé – az országban korlátozzák a 65 évnél idősebbek mozgását, az élelmiszert és a gyógyszert azonban biztosítják számukra.

Eközben a Tengrinews helyi hírportál beszámolója szerint tudósok megkezdték az új koronavírus elleni vakcinák kidolgozását. A közép-ázsiai országban eddig 124 esetben erősítették meg a koronavírus-fertőzés tényét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.