Sajnos Kárpátalján is hasonló a helyzet, mint a világ bármely pontján. Állami és városi intézkedések léptek életbe a lakosság védelmében. Ezen rendelkezések közé tartozik a határzár is, amelynek következtében a Magyarországon dolgozó gyermekeinkkel akár hetekig vagy hónapokig nem találkozhatunk. Tudjuk, türelmesnek kell lennünk és a meghozott előírásokat, szabályokat felelősségünknek érezzük betartani és betartatni a családunkkal, illetve a környezetünkben lévőkkel. Emiatt is az itthon maradás mellett döntünk, és az alapvető bevásárlás mellett igyekszünk maximálisan egymásra figyelni.
Imádkozunk a kialakult helyzet javulásáért
Magyarországon dolgozó gyermekeinkkel akár hetekig vagy hónapokig nem találkozhatunk.
Mivel nálunk is tanítási szünetet rendeletek el, délelőttönként online oktatás formájában átvesszük az előírt tananyagot, délután pedig a szabadban tevékenykedünk, a gyerekek korosztálytól függően játszanak, olvasnak, mesét néznek, esténként pedig a távol maradt gyerekeinkkel beszélgetünk. A közösségünkben az egyházak online istentisztelettel lehetőséget biztosítanak a lelki megnyugvásra is. Ezeket a közvetítéseket hallgatjuk, követjük és imádkozunk a kialakult helyzet javulásáért. Ebből táplálkozunk és erősödünk.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna
Leó pápát nem lehet kizárólag észak-amerikai pápának hívni.

Rapid extra – Fehér füst, új remény! + videó
Robert Francis Prevost bíborost választotta pápává a konklávé, aki a XIV. Leó nevet vette fel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Repülni félt, lopni nem – ő volt a 20. század leghírhedtebb magyar tolvaja

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Ancelotti távozik a Real Madridból, Lőw Zsolt helyére kerülhet

A Coca-Cola meghátrált a fogyasztók akarata előtt

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

A kiskereskedelmet is elérte az elbocsátási hullám: bezár az aradi Remarkt – 122 munkavállaló kerül az utcára

Ezúttal a dráma elmaradt, a Manchester United egy lépésre a BL-től

A Lidl kasszásának is elkerekedett a szeme! Nem hiszed el, hogy lopnak ma a bolti szarkák

Szoboszlai hálás lehet De Bruyne feleségének, aki titokban tett egy árulkodó lépést

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó
Címoldalról ajánljuk