Nem csak életveszélyben lévő betegeket látunk el

Naponta, néha egy napon belül többször is változnak a rendelkezések, és nekünk mindig naprakésznek kell lennünk.

2020. 03. 18. 18:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hét és fél éve költöztem Bécsbe, hogy (az akkor még leendő) férjem közelében lehessek. Orvosként dolgozom az egyik fővárosi kórház sebészeti osztályán, emellett doktori tanulmányokat folytatok az itteni orvosi egyetemen. Két hete gyakorlatilag kizárólag a koronavírus körül forog az életünk, és az utóbbi napokban jelentős változások álltak be a betegellátásban. Múlt hét végén és hétfőn telefonon lemondtunk minden halasztható műtétet, kizárólag sürgős eseteket operálunk.

Egyelőre még sürgősnek számít mindenki, akinek a többhetes várakozás jelentős romlást okozna, tehát nemcsak életveszélyben lévő betegeket látunk el. Egyelőre. Igyekszünk a kórházban egyszerre jelen lévő kollégák létszámát új ügyeleti rend segítségével a szükséges minimumra csökkenteni, hogy ha bárki kiesne a vírus miatt, ne kelljen minden dolgozónak (orvosok, nővérek és ellátó személyzet) egyszerre karanténba vonulnia.

A legnehezebb jelenleg a rengeteg e-mail és üzenet kezelése. Az orvosi kamara, valamint a kórház, a saját osztályunk és a laboratórium vezetője, illetve a témavezetőm is kénytelenek folyamatosan értesíteni az újdonságokról. Minden egyes üzenet és e-mail fontos, sürgős, és azonnali válaszra vár.

Naponta, néha egy napon belül többször is változnak a rendelkezések, és nekünk – a foglalkozásunkból adódóan – mindig naprakésznek kell lennünk, különben másnap esetleg be sem jutunk a kórházba. Vagy éppen nincs is szükség rá, hogy bemenjünk. Vagy éppen nagyon is szükség van rá, mert helyettesíteni kell a karanténba kényszerülőket. Az egyetem múlt hét óta bezárt, a kísérleteket elhalasztottuk. A laboratóriumi személyzet otthon van.

A szombaton még hiánycikknek számító WC-papír hétfő óta újra kapható, de az élelmiszerboltokban néhány céltudatos és feltűnően csendes vásárlón, illetve a személyzeten kívül nem találni senkit. Egyébként mindent kapni. Munkába menet a szokásos dugó helyett hétvégi forgalom fogad, az utcákon jelentősen megfogyatkoztak a gyalogosok. A tavaszi turistatömegek nélkül rá se ismerni Bécsre, bár őszintén szólva, én sem járok feleslegesen sehová, így a belvárosba sem.

 

...

Ha a többi vírusnaplót is olvasni szeretné, kattintson ide: magyarnemzet.hu/virusnaplo

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.