Koronavírussal fertőződött meg a bolgár parlament (nemzetgyűlés) egyik képviselője, a parlament képviselőin és alkalmazottain sürgősen koronavírus-tesztet fognak elvégezni – közölte Cveta Karajancseva, a nemzetgyűlés elnöke.
Egy parlamenti képviselő is koronavírus-fertőzött lett Bulgáriában
A bolgár kormány szerdán azt javasolta a parlamentnek, hogy május 13-ig hosszabbítsa meg a március 13-án életbe léptetett szükségállapotot.
A balkáni országban a helyi operatív törzs szerdai adatai szerint 412-en fertőződtek meg koronavírussal, a betegségből eddig 20 ember gyógyult ki, 8-an életüket veszítették.
Örményországban és Kirgizisztánban rendkívüli intézkedéseket hoztak
Örményországban Armen Szárkiszján elnök szerdán aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi mobiltelefon-előfizetők tartózkodási helyének meghatározását abból a célból, hogy megfékezzék a vírus terjedését – közölte az államfő sajtószolgálata. A parlament által kedden elfogadott törvénytervezet értelmében az örmény válságtörzs felhatalmazást kap telefonhívások nyomon követésére, hogy gyorsan meg tudják határozni annak a személynek a helyzetét, aki koronavírus-fertőzöttel került kapcsolatba. Az intézkedés csak a rendkívüli állapot fennálltának végéig marad érvényben.
Tigran Avinján, az örményországi rendkívüli állapotért felelős miniszterelnök-helyettes szintén megelőzés céljából úgy határozott, hogy felfüggeszti a fővárosi metróhálózat működését április 12-ig.
Örményországban eddig 571 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, és hárman belehaltak a betegségbe.
Kirgizisztánban szerdán a parlament jóváhagyta az előző nap nem kielégítő tevékenységük miatt leváltott Altinaj Omurbekova miniszterelnök-helyettes és Koszmoszbek Csolponbajev egészségügyi miniszter utódául a miniszterelnök által javasolt személyeket. Az új miniszterelnök-helyettes Aida Iszmailova, az egészségügyi miniszter pedig Szabirzsan Abdikarimov lett.
A legutóbbi adatok szerint Kirgizisztánban 111 ember fertőződött meg koronavírussal, halálos áldozat nem volt, három ember kigyógyult a betegségből.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Erőszakba torkolltak az amerikai Izrael-ellenes tüntetések + videó
Sorra számolták fel a tiltakozótáborokat a hatóságok, több tucat embert letartóztattak.
Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre + videó
Videón, ahogy leszáll a kínai elnök gépe.
Kiutasították az orosz védelmi attasét az Egyesült Királyságból + videó
Kémkedéssel vádolják a diplomatát, az orosz nagykövetet behívatta a kormány.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Zelenszkij üzent Magyarországnak
Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél
Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára
Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?
Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb
Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra
A Real Madrid ellen teheti végképp tönkre a szezonját a Bayern München - élő
Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó
Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk