Spanyolországban március 15-e óta van érvényben a lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapot, amelyet a parlament szerdán meghosszabbított május 9-én éjfélig.
A döntéssel összhangban a belügyminisztérium ugyanennyi időre kiterjesztette a szárazföldi határok lezárását, továbbra is csak a spanyol állampolgárok, az itt élő, érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok, valamint a határon át naponta ingázó munkavállalók léphetnek be az országba.
A járványügyi intézkedések első enyhítéseként vasárnap, 42 nap után először kimehetnek az utcára a 14 év alatti gyerekek. Felnőtt kísérettel naponta egy órát lehetnek a szabadban, otthonuktól legfeljebb egy kilométeres távolságra. A játszóterek használata továbbra is tilos.
Pedro Sánchez miniszterelnök korábban azt közölte, hogy reményei szerint május második felében a lehető legnagyobb elővigyázatossággal, lassan és fokozatosan elkezdhetik feloldani a korlátozásokat. A menetrend, amelyen már hetek óta dolgozik a kormány, várhatóan területileg eltérő lesz, mivel a járvány hatása térségeként különböző.
A tartományi elnökök közül többen kérték már a kabinetet, hogy ne központi intézkedésekkel határozzanak erről, hanem helyben, maguk dönthessenek a korlátozások feloldásáról. A folyamatra már kidolgozott elképzelések vannak például Baszkföldön, a Kanári-szigeteken és Andalúziában.
Utóbbi térség vezetése szeretné elérni a vendéglátóhelyek májusi és a szállodák júniusi nyitását, létszámkorlátozással biztosítva a közösségi távolságtartás szabályait.
Az ország legnépesebb, 8,4 millió lakosú régiójában eddig 12 824 koronavírus-fertőzést igazoltak, közülük 1131-en hunytak el és 4295-en már meggyógyultak.
Andalúziában a turizmusból származik a régió bruttó hazai termékének (GDP) több mint 13 százaléka, és ebben az ágazatban dolgozik a munkavállalók 13 százaléka is.
A spanyol statisztikai hivatal (INE) jelentése szerint márciusban az országban több mint 61 százalékkal zuhant a vendégéjszakák száma a februári adatokhoz képest, ami példa nélküli visszaesést jelent. A hoteleket március 19-től kezdték bezárni és március 26-tól már egy sem volt nyitva a turisták számára.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!