Svédország megbukott a koronavírus-járvány kezelésében

Miközben világszerte egyre gyarapodik azon országok száma, amelyek az időben meghozott szigorú korlátozásaiknak köszönhetően fokozatosan elkezdik az élet, valamint a gazdaság újraindítását, addig a koronavírus-járvány szabadon bocsátásáról hírhedt Svédországban a tagadhatatlan egészségügyi katasztrófahelyzet mellett már megjelentek a gazdaságot érintő repedések is.

Az utca népe a problémás negyednek tartott stockholmi Rinkeby metróállomásán. Más kultúra irányít Fotó: Havran Zoltán

Ami a legfrissebb svédországi számadatokat illeti, nem túlzás kijelenteni, hogy a baloldali svéd kormány járványügyi stratégiája – amely a nyílt társadalom eszméje, valamint a kizárólag az egyéni felelősségvállalás hangsúlyozása köré épült – valójában kontraproduktívnak, azaz életveszélyesnek minősült. Az amerikai John Hopkins Egyetem adatbázisa alapján, a 10 230 000 lakosú skandináv országban a fertőzöttek száma átlépte a 33 ezret (ebből több mint 24 ezer az aktív fertőzők száma), a haláleseteké pedig a 4 ezret. A lakosság méretéhez viszonyított kiugróan magas fertőzöttségi, illetve halálozási számok drámai mortalitási rátát produkáltak: az egymillió lakosra jutó halálesetetek száma Svédországban meghaladja a 395-öt.

Ahhoz, hogy világos képet kapjunk a skandináv országban szabadjára bocsátott járvány pusztításának mértékéről, ami a lakosság méretét illeti, megfelelő összehasonlítási alapként szolgál Magyarország (9 773 000). Hazánk járványügyi statisztikái szerint a fertőzöttek száma nem éri el a 4 ezret, a halálesetek száma pedig 499. Ebből fakadóan, amíg Svédországban az egymillió lakosra jutó halálesetek száma a 400-hoz közelít, addig hazánk mortalitási rátája mindössze 51.

A Stefan Lövfen baloldali kormányfő járvánnyal kapcsolatos felelőtlen nyilatkozatai mögött („mi, akik felnőttek vagyunk, felnőttként is kell kezelnünk a helyzetet, ezért nem szabad pánikot keltenünk”, valamint „nem tilthatunk be törvénnyel mindent, ez nem a mi módszerünk”) sokan nem egy formabontó egészségügyi megközelítést, hanem egy, a svéd gazdaságot megóvó elképzelést látnak.

Azonban közelebbről megvizsgálva a svéd egészségügyi ellátórendszer kapacitását, könnyen belátható, hogy a svéd kormányfő, valamint az ország vezető járványügyi szakembere, Anders Tegnell nem alapvetően a gazdaság életben tartása miatt érvelt a nyájimmunitás mellett. Ugyanis a svédországi aktív kórházi ágyak száma oly csekély (százezer lakosra mindössze 222 kórházi ágy jut), hogy a rendszer természeténél fogva képtelen lett volna a koronavírusos betegeket tömegével elhelyezni. Összehasonlításképpen Magyarországon az aktív kórházi ágyak száma ennek több mint a háromszorosa, összesen 701.

Nem elhanyagolható tény az sem, hogy az európai viszonylatban is rendkívül alacsony számú ágykapacitás az elmúlt évtizedek svéd egészségügyi reformjának a következménye. Mint ismert, a gyakran követendő példaként hivatkozott ágyszám-leépítés lényege, hogy a betegeket lehetőség szerint otthonukban ápolják, ezzel is lehetővé válik az egészségügyi ellátórendszer „optimális szinten” történő működtetése.

Nyilvánvalóvá vált, hogy egy súlyos, akár halálos kimenetelű megbetegedéssel járó pandémia esetén az intenzív terápiás hátteret és professzionális orvosi személyzetet nélkülöző, az otthonápolásra építő megoldásoknak súlyos következményei lesznek. Így fordulhatott elő az, hogy Svédországban azért haltak meg sokan, mert nem tudták ellátni a betegeket az ellátórendszer keretein belül, ezzel ellentétben Magyarországon senki sem maradt ellátás nélkül.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy a svédországi drámai halálozási rátához nemcsak a szűk egészségügyi kapacitás járult hozzá, hanem a későn és nem megfelelő módon meghozott korlátozással kapcsolatos intézkedések is.

Mint ismert, Svédországban csupán az 50 főnél nagyobb rendezvények megtartását tiltották meg, azonban a sportlétesítmények, a szórakozóhelyek, valamint az általános iskolák nyitva maradhattak. Mi több, azon igazoltan koronavírussal fertőzöttek számára sem írták elő a kötelező karantént, akiket tünetmentes hordozóként azonosítottak.

„Gyakran szembesülök azzal a kritikával, miszerint ha korlátozásokat vezettünk volna be, kedvezőbb helyzetben lennénk. Ám amikor visszakérdezek, hogy pontosan mit kellett volna tennünk ahhoz, hogy mindez másképp alakuljon, már nem kapok választ” – nyilatkozta nemrég Anders Tegnell, Svédország vezető járványügyi szakembere a kiábrándító statisztikák kapcsán.

Megjegyzendő, nemcsak a svéd kormányfő, valamint Tegnell nyilatkozataiból derül ki, hogy a svéd kormány szakmailag mekkorát hibázott, amikor lebecsülte a koronavírus veszélyét, hanem abból az objektíven meghatározható, 0 és 100 közti mérőszámból is, amelyet az Oxford Egyetem dolgozott ki (Oxford-index) annak érdekében, hogy összehasonlíthatóak legyenek az egyes országok korlátozó intézkedéseinek mértékei, valamint azok időbeli bevezetése.

Beszédes, hogy Svédország Oxford-indexe, azaz a szigorítások mértékét jelző száma csupán néhány hétig emelkedett azonos arányban a halálesetek görbéjével, s március végére 41 ponttal a csúcsra érve már nem emelkedett tovább, miközben a mortalitás görbéje tartósan meghaladta azt. Ehhez képest a magyar Oxford-index nemcsak, hogy jóval hamarabb, hanem jóval magasabbra szökött fel: az adatok szerint 76-os értéket ért el, ezáltal jócskán maga alá gyűrte a halálesetek görbéjét.

Továbbá, ha számításba vesszük a legfrissebb svédországi gazdasági mutatókat – a kormány előrejelzése szerint az idén mintegy 7 százalékkal csökken a GDP, miközben éves összevetésben a munkanélküliségi ráta is nőtt –, akkor már nemcsak a baloldali kormány járványüggyel való megküzdése válik igencsak megkérdőjelezhetővé, hanem az esetleges gazdaságot érintő, megóvó jellegű intézkedések megfontoltsága is.