Kínából 17 új fertőzést jelentettek, valamennyien Pekingben fertőződtek meg. Új halálesetet nem jelentettek, így Kínában 83 500 fertőzött közül 4634-en haltak bele a Covid–19-be.
Indonéziából 1189 új fertőzöttet és 34 halálesetet jelentettek vasárnap, az igazolt fertőzöttek száma 54 010-re, a halálos áldozaté pedig 2754-re nőtt.
Tokióban vasárnap 60 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek, a legtöbbet a veszélyhelyzet május 25-i feloldása óta. A japán fővárosban fertőző gócok alakultak ki az éjszakai mulatókban és a zenés szórakozóhelyeken.
Indiában, a világ második legnépesebb országában (1,3 milliárd lakos), ahol az igazolt fertőzöttek száma meghaladta a félmilliót, a haláleseteké 15 685, szakértők szerint a járvány még nem érte a csúcspontját. Július végére csak Újdelhiben ötszázezer lesz a fertőzöttek száma a becslések szerint, a város vezetése vasúti kocsikat, szállodákat és rendezvénycsarnokokat vesz igénybe a kórházak tehermentesítésére.
Pakisztánban az igazolt fertőzöttek száma 202 944, a haláleseteké pedig 4118 volt, a napi új fertőzések száma szombatról vasárnapra legalább 4072, a halálozásoké pedig 82 volt. Az ázsiai országban azután kezdett ismét erőteljesebben terjedni a járvány, hogy Imram Han kormányfő a múlt hónapban feloldotta a kijárási korlátozásokat.
Az afrikai kontinens leginkább sújtott országából, a Dél-afrikai Köztársaságból szombaton egy nap alatt 7210 új fertőzöttet jelentettek, a járvány kezdete óta a számuk eléri a 131 800-at, a 73 új halálesettel a járvány áldozatainak száma 2413 – közölte az egészségügy-minisztérium. Világszerte megközelítette a tízmilliót a koronavírus-fertőzöttek száma, hét hónap alatt a vírus okozta Covid–19 szövődményeibe közel félmillióan hunytak el, miközben a járvány által súlyosan érintett országok enyhíteni kezdtek a korlátozásokon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!