A külügyminisztérium által közzétett listán jórészt ugyanazok az országok és területek szerepelnek – így Magyarország is -, amelyekből a közlekedési minisztérium pénteki döntése alapján jövő péntektől karanténkötelezettség nélkül be lehet utazni Angliába.
Mindezek alapján a brit külügy szombattól nem tanácsolja el a briteket ezeknek az országoknak – köztük Magyarországnak – a felkeresésétől. Aki viszont már szombaton vagy a legközelebbi napokban elutazik ezekbe az országokba, a közlekedési minisztérium pénteki rendelete alapján csak jövő péntektől térhet vissza Angliába úgy, hogy érkezése után nem kell két hétre karanténba vonulnia.
A közlekedési tárca közölte: a brit kormány elvárása az, hogy az angliai beutazási karanténkötelezettség alól felmentett országok szintén ne kötelezzék elkülönítésre a hozzájuk érkező briteket.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy a karanténelőírás alól mentesített országok listáját a brit kormány folyamatos felülvizsgálat alatt tartja, és ha az egészségügyi kockázatok valahol ismét nőnénk, annak az országnak vagy térségnek az esetében ismét bevezethető az elkülönítési előírás.
A karanténelőírás megszüntetése a mentesített országokból vasúton, hajóval vagy repülőgéppel Angliába érkezőkre egyaránt vonatkozik.
A brit kormány június 8-án léptette életbe az elkülönítési rendelkezést, amelynek alapján jelenleg kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek, köztük a brit állampolgároknak is.
A kormány akkori indoklása szerint az intézkedés célja annak megakadályozása volt, hogy a már visszavonulóban lévő nagy-britanniai koronavírus-járvány a külföldről behurcolt fertőzések miatt ismét fellángoljon.
Arra, aki nem tartja magát a karanténelőíráshoz, a hatóságok Angliában ezer font (390 ezer forint) pénzbüntetést szabhatnak ki.
A brit turisztikai és a repülési ágazat legnagyobb vállalatai élesen bírálták a karanténintézkedést és összehangolt jogi eljárást kezdeményeztek azzal a céllal, hogy bíróság kötelezze a kormányt a szabályozás visszavonására.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!