„A következő években állatról emberre átterjedő betegségek folyamatos áradatával szembesülhetünk, ha továbbra is kizsákmányoljuk az állatvilágot és károsítjuk az ökológiai rendszereket” – hangsúlyozta Inger Andersen, UNEP vezetője.
A jelentés szerint mindehhez a hús iránti kereslet növekedése, az urbanizáció és a klímaváltozás is hozzájárul.
A kutatók szerint az új típusú koronavírus (Sars-Cov-2) okozta Covid-19 betegség csak egy újabb példája a zoonózisoknak, vagyis az állatról emberre terjedő betegségeknek. A Sars-CoV-2 ugyanis eredetileg denevérekről egy másik állat közvetítésével terjedt át emberekre. Hasonlóan történt az ebola és a MERS esetében is. Szakértők feltételezései szerint a cibetmacskafélékről került át a Sars-vírus 2003-ban az emberre.
„Míg világszerte sokakat meglepett a Covid-19, minket, akik állatbetegségekkel foglalkozunk nem ért készületlenül” – mondta Delia Randolph, az ILRI állatorvosi járványtani szakértője. „Nagyon is előrelátható volt ez a pandémia” – jelentette ki. Mint mondta, az 1930-as évektől világos trend rajzolódik ki a növekvő számú emberi fertőzéseknél, amelyek mintegy 75 százaléka vadállatoktól eredeztethető. A jelentés szerint sokszor a háziasított jószág közvetíti a betegségeket.
A dokumentum kiemeli, hogy több emberi tényező is szerepet játszik ebben. Egyrészt az állati proteinek iránti kereslet növekedése és ezzel párhuzamosan a gyarapodó állattartás egyre több és genetikailag egymáshoz hasonló állatot produkál, amelyek ezáltal jóval inkább ki vannak téve a fertőzések veszélyének. Másrészt közrehat az állatvilág kizsákmányolása a vadászattal, illetve a vadállatok kereskedelmével és húsuk fogyasztásával.
Egy további tényező a népességnövekedés és az urbanizáció. A növekvő városok miatt ugyanis egyre inkább visszaszorul a természet, az emberek pedig közelebbi kapcsolatba kerülnek vadállatokkal. Egyes térségekben az emberi tevékenység „lerombolja a természetes gátakat, amelyek az embereket addig védelmezték ezektől a kórokozóktól” – mondta Doreen Robinson, az UNEP vadállatokért illetékes részlegének vezetője.