A stratégia kommunikációs törzs (GCS) szombati jelentésében szereplő napi esetszám több mint 15 százalékkal magasabb az utóbbi két hét átlagánál. Romániában augusztus eleje óta másfél hónapig egyenletesen – átlagosan napi 1200-zal – növekedett a fertőzöttek száma, de az utóbbi két hétben ismét gyorsulni kezdett a járvány terjedése, most már a napi 1330 új eset számít átlagosnak.
Romániában meghaladta a 120 ezret a fertőzöttek száma
Romániában az utóbbi 24 órában 1552-vel emelkedett és ezzel meghaladta a 120 ezret a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma.
Szombaton újabb 54 koronavírusos beteg haláláról számolt be a GCS, ami több mint 40 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Romániában eddig 4687 áldozatot követelt a járvány.
Az ismert aktív fertőzöttek száma a múlt hét végi megtorpanás óta ismét fokozatosan – naponta több százzal – emelkedik, és megközelítette a 19 ezret. Jelenleg 7249 koronavírusos beteg szorul kórházi kezelésre, közülük 512 súlyos beteget ápolnak intenzív terápián.
Romániában vasárnap önkormányzati választásokat tartanak. A fertőzésveszély elkerülése érdekében a hatóságok egészségügyi óvintézkedéseket – lázmérést, kötelező maszkviselést, távolságtartást, a közvetlen érintkezés elkerülését, gyakori kézfertőtlenítést – írtak elő a szavazókörzetekben, és azt hangsúlyozzák, hogy ezek betartásával a szavazás biztonságos.
A kórházban vagy otthoni elkülönítésben lévő koronavírus-fertőzöttek, valamint a fertőzésgyanú miatt otthoni karanténban lévő több mint 24 ezer ember – orvosi bizonylat mellékelésével – mozgóurnát igényelve élhetnek választójogukkal. A választóköröknek úgy kell kijelölniük a mozgóurnák útvonalát, hogy a fertőzésgyanúsak, majd a beazonosított fertőzöttek voksoljanak utoljára.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBrutális esőzések Brazíliában + videó
A heves esőzések hatalmas áradásokat okoztak.
„Senki bábja nem vagyok” + videó
Panamában a konzervatív José Raul Mulino nyerte az elnökválasztást.
Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz–ukrán háborúról
Az oroszok mindent látnak fentről.
Amerika folytatná a háborút, ha Biden nyerne
A korábbi sikertelen próbálkozás után, újabb előrenyomulásba kényszerítené bele a Fehér Ház Kijevet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!
Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak
Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje
Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló
Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ
Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó
Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját
A DVTK tulajdonosa szerint elfogadhatatlan volt a csapat teljesítménye
Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt
Miattuk nincs béke Ukrajnában + videó
Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton
Liverpool: váratlan reggeli bejelentés, Szoboszlai fotója is a hírben + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBrutális esőzések Brazíliában + videó
A heves esőzések hatalmas áradásokat okoztak.
„Senki bábja nem vagyok” + videó
Panamában a konzervatív José Raul Mulino nyerte az elnökválasztást.
Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz–ukrán háborúról
Az oroszok mindent látnak fentről.
Amerika folytatná a háborút, ha Biden nyerne
A korábbi sikertelen próbálkozás után, újabb előrenyomulásba kényszerítené bele a Fehér Ház Kijevet.