Olaszországban lépcsőzetes szigorításokat vezetnek be

Három hónapos szünet után ismét munkába lépett a járványhelyzetet felügyelő szakértői-hatósági bizottság, és újraindult a korlátozó intézkedések szigorítása, melyek között a szájmaszk használatának kötelezővé tétele is szerepel egész Olaszországban. A La Stampa napilap szerkesztőségét bezárták a betegség miatt hétfőn.

Forrás: MTI2020. 10. 05. 20:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét munkába lépett a kormány munkáját segítő szakértői-hatósági bizottság Antonio Borrell, a polgári védelem vezetője és Domenico Arcuri rendkívüli kormánybiztos vezetésével.

Roberto Speranza kijelentette, Olaszország nem engedheti meg magának, hogy ismét leálljon, ezért megelőzéssel igyekeznek elkerülni a járványhullám erősödését.

Az Alitalia légitársaság bejelentette, hogy dolgozói számára további egy év állami segélyt kér.

A szeptember közepén újranyitott oktatási intézményekben eddig több mint ezer pozitív diákot szűrtek.

Giuseppe Conte miniszterelnök „erkölcsi kötelességnek” nevezte az országos kontaktkereső mobilalkalmazás letöltését, melyet június óta hétmillióan használnak.

Az olasz parlament egyre több tagja bizonyul fertőzöttnek, miután a felsőházat már fertőtlenítés miatt lezárták. Több bizottság felfüggesztette munkáját.

A La Stampa című torinói napilap szerkesztőségét is bezárták, miután a főszerkesztő megbetegedett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.