1986-ban a 4-es reaktorblokk felrobbanása után a lakosságot evakuálták, és a csernobili munkások csak a legszükségesebb tárgyaikat vihették magukkal. A város elnéptelenedett.
A csernobili zóna mai látképéről és az eltűnőben lévő lakóövezetről kérdeztük a téma egyik európai szakértőjét, a francia Laurent Michelot-t, akinek a város megalapításának ötvenedik évfordulóján jelent meg helyszíni fotókkal illusztrált könyve Csernobil – posztapokaliptikus látogatások címmel.
– Pripjaty abban az atomerőművet övező körzetben fekszik, amelyet napjainkban a „30 kilométeres zónaként” emlegetnek világszerte – kezdi a beszámolót a szakértő. – A zónán belül létezik a „10 kilométeres körzet” is, amely a még mindig legszennyezettebb területet jelöli.
Napjainkban a 30 kilométeres zónában 100-150 visszatelepülő él, őslakosok, akik olyan erősen kötődnek a helyszínhez, hogy ragaszkodtak a visszatéréshez a zord körülmények ellenére is. A visszatelepülés illegális, de az ukrán hatóságok szemet hunynak fölötte
– magyarázta Michelot.
A zóna 1987 óta fogad – akkreditált kísérettel – delegációkat. Később a turizmust is engedélyezték, így 2012 óta fennakadás nélkül utazhatnak a területre civil érdeklődők is, ha betartják a biztonsági előírásokat. Az idegenvezetők kötelező felszerelése a Geiger-számláló, amely közvetíti a sugárzás pontos mértékét, és szükség esetén pattogó hanggal riadót fúj. A látogatóknak is viselniük kell egy egyszerű sugárzásmérőt, amit mindenkinek a zónába lépéskor osztanak ki. A doziméter csöndben készít számításokat, és a teljes sugárdózisról ad információt a körút végén. Sok turista hoz magával Geiger-számlálót is, hogy hangos pittyegésekor boldogan elborzadhasson.
Pripjaty központjában tökéletes a csend, a város kísértetiesen üres
– folytatja a könyv szerzője. Ugyanakkor nem állítható, hogy a terület kihalt, mert a radioaktív sugárzás csökkenésével a vadállatállomány megnőtt. A növények pedig nemcsak a köztereket foglalják vissza, hanem az épületeket is körbenövik. Légi felvételen látszik, hogy olyan a város, mint a fákkal benőtt Angkor romjai.
A város fénykoráról még ma is számos emlék tanúskodik. Az épületek stabilan állnak és látogathatók, de csak hivatalos kísérővel, mert a belső terek romosak.
A bölcsődék, óvodák és iskolák padlóján heverő játékok, könyvek, babák, a házi feladattal teleírt füzetek láttatják velünk a hajdani gyerekek hétköznapjait.
A tantermekben a padsorok ugyanúgy sorakoznak, mint 35 éve, és az egyik iskola aulájának padlóját beborító több száz gázálarchoz sem nyúlt senki. Ezek a hidegháborús korszak evakuációs gyakorlatának kellékei voltak.
