A Fidesz ma elhagyja az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióját

Történelmi áttörés az USA és az Egyesült Királyság között
Sok kérdés nyitott maradt még.
A Fidesz ma elhagyja az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióját
– értesült a Magyar Nemzet. A távozásra azután kerülhet sor, hogy a frakció ma délelőtt megszavazza alapszabályzatának módosítását, ami gyakorlatilag előirányozná a kormánypárti delegáció felfüggesztéséről szóló voksolás kiírását.
„Ezúton tájékoztatom frakcióvezető urat, hogy amennyiben az elnökség és a nemzeti delegációvezetők február 26-i találkozóján elfogadott rendelkezéseket szavazásra bocsátják, és meg is szavazzák, úgy a Fidesz elhagyja a képviselőcsoportot” – ezt írta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjének, Manfred Webernek küldött, vasárnapi keltezésű levelében, jelezve, hogy a kormánypárt elfogadhatatlannak tartja az alapszabályzat jogilag visszás módosítását.
Ahogy arról lapunk is írt korábban, a néppárt EP-frakciója látványosan úgy alakítaná a politikai csoport eljárási rendjét, hogy immár könnyebb legyen felfüggeszteni a Fidesz delegációját. Forrásaink szerint a magyar miniszterelnök által idézett múlt pénteki néppárti értekezleten nyilvánvalóvá vált, hogy sem a teljes delegációk felfüggesztéséhez és kizárásához, sem pedig az egyszerű többségről szóló szabályhoz nincs meg a kétharmados támogatottság, tehát azokat a néppárt nem tudná az alapszabályzatában rögzíteni. Egy harmadik elemet, az ernyőpárt és a frakció közötti tükörszabályt viszont
úgy bocsátják szavazásra szerdán a parlamenti csoportban, hogy a magyar kormánypárt felfüggesztéséről szóló voksolás szinte elkerülhetetlenné váljon.
A módosítás értelmében ugyanis az ernyőpártban felfüggesztett pártok esetében kötelező lenne a frakcióbeli tagság ügyét is megszavaztatni a képviselőkkel. – Konkrét esetre gyártottak szabályt, ráadásul visszamenő hatállyal – magyarázta európai parlamenti forrásunk, úgy szemléltetve a történéseket: az EPP frakciójának eljárási szabályzata eddig egy viszonylag rövid, alig húszoldalas dokumentum volt, amelynek tartalmát még a képviselők is alig ismerték. Most viszont sebtében, jogilag visszás módon duzzasztják duplájára az eddig szinte „láthatatlan” szabályzatot.
Szó sincs néppárti gesztusról: téved a 444.hu
A 444.hu arról cikkezett kedd reggel, hogy alapvető változás állt be a néppárt és a Fidesz vitájában, és az európai parlamenti frakció gesztust tett a Fidesznek azáltal, hogy a tagpártok kizárásának lehetőségét immár kétharmados támogatottsághoz kötné – egyszerű többség helyett. Az alapszabályzat-módosításra vonatkozó, eredeti tervben még valóban szerepelt a kizáráshoz és felfüggesztéshez rendelendő egyszerű többségről szóló szabály, ám annak egyáltalán nem volt támogatottsága a néppártban. A kétharmados rendelkezés visszaemelése a végső, kompromisszumos szövegbe így lényegében jottányit sem változtat a jelenlegi helyzeten, ugyanis a kizárás a mostani eljárási rend szerint is csak kétharmados többséggel történhet a frakcióban.
Sok kérdés nyitott maradt még.
A brit Ábrahám-megállapodások csoportjának elnökével, Liam Foxszal egyeztetett a külügyminiszter.
Összecsaptak a rendőrök az egyetem területén tüntető tömeggel.
Vlagyimir Putyin személyesen fogadta a magas rangú vendégeket.
Gulyás Gergely bejelentette az árrésstop kiterjesztését – élőben a Kormányinfó
A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól
Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik
Kihirdették az új üzemanyagárat, csütörtöktől lép életbe: a Mol alaposan meglepte a magyarokat
Sebestyén Balázs másfél milliárd katolikus lelkébe gázolt bele
Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Budapesten a világ szeme: a pokolból tér vissza az alkoholfüggő valóságshow-sztár
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről
A DK élet-halál harcot vív a Tiszával Orbán Viktor szerint
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
Sok kérdés nyitott maradt még.
A brit Ábrahám-megállapodások csoportjának elnökével, Liam Foxszal egyeztetett a külügyminiszter.
Összecsaptak a rendőrök az egyetem területén tüntető tömeggel.
Vlagyimir Putyin személyesen fogadta a magas rangú vendégeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.