A belga kormány szerda este szigorításokat jelentett be, amelyektől azt reméli, hogy segítenek lefékezni a koronavírus omikron variánsának terjedését. A rendelkezések értelmében vasárnaptól a moziknak, színházaknak és koncerttermeknek be kell zárniuk, és tilos lesz minden olyan beltéri rendezvény megtartása, ahol több mint 200 ember vesz részt. A sátorban megrendezendő kültéri eseményeket is betiltják a hatóságok, a vásárlást legfeljebb párban engedik. Az üzletek egyszerre csak egy vásárlót engedhetnek be 10 négyzetméterenként. A kormány arról is döntött, hogy a sportmérkőzéseket közönség nélkül lehet csak megtartani.
Drasztikus szigorításokat jelentett be Belgium az omikron miatt
Egy dolog biztos: óvatosabbnak kell lennünk, mint valaha – mondta a miniszterelnök.

Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a rendelkezéseket bejelentő sajtótájékoztatóján elmondta: az újonnan fertőzöttek száma általában csökkenőben van, de az, amit eddig tudunk az omikron variánsról, nem túl pozitív. A szakértők szerint ez a változat nagyon hamarosan nálunk is dominánssá válik. Egy dolog biztos: óvatosabbnak kell lennünk, mint valaha – tette hozzá.
A belga miniszterelnök felhívta a figyelmet a harmadik, emlékeztető oltás beadatásnak fontosságára, de azt is elmondta, hogy a helyzet ellenőrzés alatt tartásához további kormányzati intézkedésekre lesz szükség. Belgiumban a múlt héten napi átlagban 8299 ember fertőződött meg, 36 százalékkal kevesebb, mint az előző héten. A kórházi felvételek száma 24 százalékkal csökkent, naponta körülbelül 207 beteget utaltak be egészségügyi intézményekbe. A járványban a múlt héten napi átlagban 36 ember hunyt el.
Borítókép: turisták utaznak motorcsónakon az egyik csatornán Gentben 2021. december 22-én (Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szijjártó Péter: A szövetségeseink fölényes győzelmet arattak Georgiában is!
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.

Exkluzív: Brüsszelnek üzent választási győzelme után Andrej Babis
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.

Szijjártó Péter: Bravó, Andrej Babis
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.

Terrorizmus vádja miatt több embert kivégeztek Iránban
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk