– Egyetért azzal, hogy az antiszemitizmus nem csak incidensekben mérhető? A Simon Wiesenthal Központ éppen nemrégiben sorolta a tízes antiszemita-listájára a BBC-t is.
– Igen, ez az úgynevezett új antiszemitizmus. Emlékszem, mikor 31 évvel ezelőtt, ifjú diplomataként Bécsben állomásoztam. Ekkoriban robbant ki az öbölháború, az osztrák társadalom egy része pedig gond nélkül elhitte Szaddám Huszein szövegét, miszerint azért támadta meg Kuvaitot, hogy demonstrálja az izraeli megszállást Palesztina felett. Akik megkérdőjelezték ezt a narratívát, annak a liberálisok azonnal rákoppintottak a fejére. Aztán mikor szembesítettük őket azzal, hogy ez antiszemitizmus, még ők kérték ki maguknak. – Én szociáldemokrata vagyok, liberális vagyok, ateista vagyok! – háborogtak.
Mintha attól, hogy valaki nem hisz Istenben, még nem lehetne antiszemita. Ráadásul az antiszemitizmust sokszor az ország kritizálásába csomagolják.
Egy másik kiváló példa erre, ahogy a sajtó működik. Újságíróként bizonyára ismeri a mondást: ha egy kutya megharap egy embert, az nem érdekel senkit, de ha egy ember megharap egy kutyát, az címlapsztori! Tegyük fel, hogy a Hamász rakétákat lő ki izraeli városokra, az izraeli válaszcsapásban pedig két palesztin meghal. Ez a nyugati média egy részében azzal a főcímmel jelenne meg: „Két palesztin meghalt az izraeli támadásban”, az pedig legfeljebb csak a cikkből derülne ki, hogy egy válaszcsapásról volt szó. De említhetném az úgynevezett BDS (bojkott, tőkekivonás, szankciók) mozgalmat is. A „szabadságharcosaik” szerint a véleményszabadságba belefér, hogy minden vita tárgya – még akár Izrael létezése is. Tudtommal az ENSZ tagjai közül egyetlen ország van, amelynek megkérdőjelezik a létjogosultságát, ez pedig Izrael. De kérdezhetném azt is: Milyen alapon akarják megmondani nekünk mások, hogy mit csináljunk? Önöknek például nem kell attól tartaniuk, hogy Párkányból majd rakétákat fognak kilőni Esztergomra.
– „Egyetlen rossz lépés!” – fenyegetett nemrégiben a Tehran Times, címlapján egy olyan térképpel, amely potenciális rakétacélpontokat mutatott Izraelben. Naftali Bennett izraeli kormányfő pedig a minap nevezte a legfőbb kihívásnak Iránt. Elképzelhetőnek tartja, hogy háborúig fajul a helyzet?
– A helyzet napról napra egyre rosszabb. Ne tévessze meg, hogy Irán nehéz időket él át, hogy a lakosság fele még most sem jut rendes ivóvízhez! Irán nyersanyagokban gazdag ország, csak éppen a vagyonát nem a saját népére költi, hanem a terror és a pusztítás terjesztésére. Ezt teszik Libanonban a Hezbollahhal, Jemenben a húszikkal, Gázában és Ciszjordániában az Iszlám Dzsihaddal és a Hamásszal. Szíriában próbálnak egy második frontot nyitni a Golán-fennsíkon.
Valójában máris folyamatos, de alacsony intenzitású háború dúl Izrael és Irán között.
Csak gondolja el, mi történne, ha nukleáris fegyverhez jutnának, miközben eltökélt szándékuk, hogy megsemmisítsék Izraelt! A két ország távolsága mindössze 1500 kilométer. Nekik viszont három-négyezer kilométeres hatótávolságú rakétáik vannak. Ami azt illeti, nemcsak az arab, de az európai városokat is elérnék rakétáikkal. Minek nekik egy olyan rakéta, ami elérheti Budapestet vagy akár Párizst? Irán nemcsak ránk, hanem mindenkire fenyegetést jelent.
– Az Egyesült Államok egyelőre nem tért vissza az úgynevezett atomalkuhoz, de javában zajlanak a tárgyalások. El tud képzelni olyan megállapodást, amely jó Izrael számára?
– A 2015-ös megállapodás sokkal jobb volt, mint bármi, amit most el lehetne érni, és mi már azt is elleneztük. Amíg nem biztosítjuk, hogy Irán soha ne juthasson atomfegyverhez, addig fabatkát sem ér az egész. Egyébként csak az időt húzzuk, mindössze az a kérdés, hogy éppen öt, tíz vagy húsz év múlva lesz atomfegyverük.
És mivel az iráni rezsim nem fog megváltozni, használnák is.
Tudja, ahhoz, hogy egy ország nukleáris hatalom legyen, három dolog kell. Először persze a nukleáris fegyver. Aztán egy nagyon különleges és pontos detonátor. És nem utolsósorban célba kell juttatni, hiszen a bombát mégsem rakhatják egy hátizsákba, és sétálhatnak el vele Tel-Avivig. Ezt megtehetik például repülőgéppel vagy rakétával, de a repülőgépeket sokkal egyszerűbb hatástalanítani. Az alku nem vonatkozik a rakétafejlesztésekre, lényegében szabadon csinálhatnak, amit akarnak.
– Múlt év májusában is „rakétaháborút” vívtak a Hamásszal, amely több ezer lövedékkel próbálta túlterhelni az izraeli védelmi rendszert. Lehet ez az új stratégiájuk?
– Folyamatosan új stratégiákkal próbálkoznak. Úgy tűnik, kivédtük az alagutak fenyegetését, blokkoltuk a tengerről jövő támadásokat, hatástalanítottuk a rakétákat. Most több száz lövedékkel tesztelték a védelmünket, aminek persze megvannak a maga határai, még ha a világ legjobb radarrendszeréről is beszélünk – egyébként emlékeztetnék rá, hogy önök is ilyet vásároltak. Nem beszélve arról, hogy egyetlen elhárítólövedék nagyjából ötvenezer dollárba kerül. Mindig a gyenge pontokra vadásznak, ott próbálnak lecsapni.
Olyan ez, mint Tom és Jerry játszmája. De a lényeg, hogy soha nem fognak sikerrel járni.
Csak pénzt és emberéleteket vesztegetnek. Nem mellesleg az önök pénzét is, hiszen a palesztinok kapják népesség- és időarányosan is a legtöbb nemzetközi segélyt, amit az ENSZ tagországai adnak össze. Ők meg ezt szégyentelenül elfogadják, aztán rakétákra és alagutakra költik.
– A koronavírus elleni csatát jól vívták meg, sokáig világelsők voltak az oltásban. Hogyan sikerült vakcinát szerezni, mikor a világ többi része még csak álmodott róla?
– Magyarország is a mi stratégiánkat követte, és nem is volt sokkal lemaradva! Az első lépés a probléma azonosítása volt: Benjamin Netanjahu előző izraeli kormányfő már akkor elkötelezte magát az oltás szükségessége mellett, mikor a világban még élénk vita dúlt a kérdésben. Valóban az elsők között jutottunk vakcinához, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a Pfizer számára egyúttal tökéletes laboratóriumként működtünk.
Miért mi? Mert egy kis ország vagyunk, területileg és népességben is, de az adatok hozzáférhetők és ellenőrizhetők.
A szabályozásnak hála minden izraeli állampolgár egészségügyi aktája harminc évre visszamenőleg elérhető. Ezeket az adatokat korlátozottan, az emberek beazonosíthatósága nélkül a Pfizer rendelkezésére bocsátottuk. Ha úgy tetszik, Izrael egyfajta kísérleti egér volt. A következő bátor lépés az volt, hogy a harmadik oltást is elérhetővé tettük, már azelőtt, hogy a nemzetközi szakhatóságok ezt javasolták volna. Most pedig már a negyedik dózist is megkaphatják bizonyos csoportok. Pedig tudja, az izraeliekkel nem mindig könnyű. Ha nekünk valaki azt mondja, „csináld így”, biztosan visszakérdezünk, „de miért?”. Sajnos most a kórházakban a lélegeztetőgépre kötöttek túlnyomó többsége oltatlan vagy nem vette fel a harmadik oltását. Van egy mondásunk, amelynek a magyar megfelelője: ki mint vet, úgy arat. Ez azonban ebben az esetben nem igaz. Hogy egy kemény, de szemléletes példával éljek: valaki – ne adja Isten – dönthet úgy, hogy öngyilkosságot követ el, például felmegy a tetőre, és leugrik. Ez az ő dolga. Egészen addig, amíg egy lent sétáló ártatlanra nem esik. És itt pontosan ez történik: akik nem oltatják be magukat, azok másokat is veszélyeztetnek, akik szeretnének még élni.
Borítókép: Yacov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet (Fotó: Bach Máté)
