Csütörtök óta az egész világon emberek vonulnak utcára, hogy kifejezzék tiltakozásukat az orosz invázió ellen: világszerte ezrek demonstrálják azt, hogy elutasítják a háborút és szolidárisak az ukránokkal.
Oroszország
Oroszországban az invázió kezdete óta többször gyűltek össze tüntetők, hogy a háború végét követeljék. Sajtóhírek szerint a biztonsági erők akár az erőszaktól sem riadva vissza léptek fel ellenük, többeket le is tartóztattak. Az orosz hatóságok korábban azt mondták, hogy minden, az országban az ukrajnai háború ellen szervezett „jogosulatlan” tüntetést betiltanak. OVD-Info Monitor nevű csoport, amely nyomon követi a tüntetéseket és a letartóztatásokat Oroszország-szerte, úgy tájékoztatott,
hogy eddig több mint háromezer tüntetőt vettek őrizetbe az országban.
Európa
A France 24 francia híroldal kiemeli, hogy több francia városban is tüntettek szombaton, hogy tiltakozzanak az ukrajnai orosz invázió ellen, és elítéljék Vlagyimir Putyin szerepét ebben a konfliktusban. A francia belügyminisztérium szerint ezeken a megmozdulásokon összesen 21 700 tüntető gyűlt össze. Strasbourgban, az Európa Tanács székhelyén 3100 ember demonstrált ukrán zászlókkal és „Putyin gyilkos” vagy „Állítsuk meg a háborút” feliratú plakátokkal.
A párizsi Place de la République-n a rendőrség szerint 5000 tüntető azt skandálta, hogy „Putyin orgyilkos”, „Putyin terrorista”.
Csütörtök este Berlinben kétezren gyűltek össze az ukrán zászló színeivel díszített Bandenburgi kapu előtt. Német sajtóhírek szerint a demonstrációra való felhívás ezzel az üzenettel indult: „Mi, német állampolgárok, az utcára vonulunk, hogy tiltakozzanak a bűnös háború ellen, amely Oroszország és az oroszok szégyene”. Vasárnap nagy demonstrációt terveznek a fővárosban, ahol több mint 20 ezer embert várnak.
Pénteken Dublinban, az orosz nagykövetség tagjai elől állták el az utat tüntetők, azt skandálva, hogy „Putyin hazug” , „Hagyja el Ukrajnát”.
Tömegek gyűltek össze szombat délután a Downing Street előtt, Londonban és az Egyesült Királyság más városaiban is, például Manchesterben, Newcastle-ben és Bristolban is.