Háromezer indiai diák hazatérésében segít Magyarország

A szomáliai, a nigériai, a marokkói és az izraeli miniszter is az elmúlt napokban kért segítséget.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 03. 03. 12:01
Fotó: KIRALY MARTON KKM
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombat óta kilenc repülőjárattal 1988 indiai diák utazott Budapestről haza, és a következő napokban még körülbelül háromezernek a hazatérésében segít majd a magyar állam – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön. Szijjártó Péter azt írta, hogy csütörtökön öt repülőgépet küld az indiai kormány Budapestre.

Nap mint nap keresnek külügyminiszter kollégák a világ minden tájáról, hogy segítséget kérjenek Ukrajnában tartózkodó állampolgáraik evakuálásában – emelte ki, hozzátéve, hogy a szomáliai, a nigériai, a marokkói és az izraeli miniszter is az elmúlt napokban kért segítséget, illetve mondott köszönetet.

A legtöbb erőfeszítést azonban az Ukrajnában ragadt indiaiak evakuálása jelenti, akik közül a háború előtt mintegy 20 ezren tartózkodtak ott, többségük egyetemi hallgató. Az ő kimenekítésük folyamatos, amelynek levezénylése érdekében az indiai kormányfő különmegbízottat küldött Budapestre az olaj- és gázipari miniszter személyében – írta Szijjártó Péter.

Magyarország természetesen mindenkinek segít, hogy mielőbb el tudja hagyni a háborús övezetet és biztonságba kerüljön. Az indiai miniszter a legnagyobb elismerés hangján szólt a magyar állami intézmények és önkéntesek munkájáról

– emelte ki a magyar külügyminiszter.

 

Borítókép: Szijjártó Péter és az indiai olaj- és gázipari miniszter (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.