Irina Venegyiktova ukrán főügyész az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy hivatala adatai szerint eddig 3818 civil vesztette életét és több mint négyezren sérültek meg az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúban.
Megjegyezte, hogy az ügyészség rendelkezésére álló adatok éppúgy hiányosak, mint az ENSZ statisztikájában lévők, mivel nem szerepelnek bennük azok, akik a körbezárt Mariupolban estek áldozatul, illetve Kijev megye azon helyein, ahová hivatalának munkatársai még nem tudtak eljutni.
Szerhij Hajdaj, a Donyec-medencei Luhanszk megye kormányzója ismételten felhívta a régió lakóit: mielőbb meneküljenek biztonságos ukrán területre, nehogy erőszakkal vigyék őket Oroszországba. Ruszlan Sztefancsuk ukrán házelnök az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában kijelentette, hogy a parlamenti apparátusnak három olyan képviselőről van tudomása, akik ellen merényletet terveztek orosz szabotőrcsoportok. Neveket nem árult el, sem egyéb részleteket, de hozzátette, hogy a rendfenntartók gondoskodtak az érintett képviselők személyi védelméről.
A kijevi vezérkar legfrissebb, hétfői összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 21 900 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. Az ukrán erők megsemmisítettek 181 orosz repülőgépet, 154 helikoptert, nyolc hadihajót, 884 harckocsit, 2258 páncélozott harcjárművet, 411 tüzérségi és 69 légvédelmi rendszert, valamint 149 rakéta-sorozatvetőt. Az ukrán légierő keleti parancsnoksága közölte, hogy az előzetes információk szerint Harkiv megye fölött lelőttek hétfőn egy Szu–34-es orosz vadászrepülőgépet.
Borítókép: Vonat halad el egy rakétatámadásban megrongálódott épület előtt a nyugat-ukrajnai Lvivben 2022. április 18-án (Fotó: MTI/AP/Philip Crowther)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!