Hadi felszerelést kért Dél-Koreától Volodomir Zelenszkij ukrán elnök a dél-koreai parlamenthez intézett hétfői videóüzenetében. – Ukrajnának többféle haditechnikára van szüksége a repülőgépektől a tankokig. Dél-Korea segíthet nekünk – fogalmazott Zelenszkij. Leszögezte azt is, hogy a fegyverekkel nemcsak az ukrán civilek életét menthetik meg, de elejét vehetik annak is, hogy Oroszország más országok ellen indítson támadást.
Felhívta egyúttal a figyelmet a délkelet-ukrajnai Mariupol tragikus helyzetére is. – Mariupolt lerombolták, több tízezren meghaltak, de az oroszok még ennek ellenére sem állnak le az offenzívával – fogalmazott az elnök. Zelenszkij vasárnap a háború szívének nevezte az Azovi-tenger partján fekvő kikötővárost, és kijelentette, hogy ha a települést az ott élők feladnák, azzal jelentősen meggyengülne az ukrán fél tárgyalási pozíciója Oroszországgal szemben.
A szöuli védelmi minisztérium március végén már bejelentette, hogy sisakokat, sátrakat, takarókat és elsősegélycsomagokat küldött Ukrajnába, továbbá útnak indított egy egymilliárd von (278 millió forint) értékű segélyszállítmányt is a háború sújtotta országba.
Új-Zéland pedig C–130 Hercules katonai szállító repülőgépet és 58 fős személyzetet küld Európába, Ukrajnát támogatandó – jelentette be hétfőn az új-zélandi miniszterelnök. – Új-Zéland támogatja Ukrajnát abban, hogy visszaverje az orosz inváziót – fogalmazott Jacinda Ardern, és kiemelte, hogy az európai béke alapvető fontosságú a globális stabilitás megőrzésében. Wellington emellett 13 millió új-zélandi dollárt (mintegy hárommilliárd forint) adományoz hadi és humanitárius célokra. Az összegből 7,5 millió (1,7 milliárd forint) az Egyesült Királysághoz kerül fegyverek és lőszerek beszerzése céljából. – Ilyen nyilvánvaló támadás egy ország szuverenitása ellen mindannyiunk számára fenyegetést jelent, ezért nekünk is szerepet kell vállalnunk – tette hozzá.
Peeni Henare védelmi miniszter azt közölte, hogy az 58 ember nem lép ukrán területre, feladatuk az Ukrajnának szánt felszerelés és készletek elosztása lesz az erre kialakított európai központokban.