A Bundestag már június elején hozzájárult az alkotmánymódosításhoz, amelyet a kormánypártok – szociáldemokraták (SPD), Zöldek, liberálisok (FDP) – frakciói mellett a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség is támogatott.
A módosítás értelmében a szövetségi kormány létrehozhat egy százmilliárd eurós pénzügyi alapot a költségvetésen kívül. Az alapot kizárólag hitelfelvétellel lehet finanszírozni, az így bevont forrást pedig csakis haderőfejlesztésre szabad fordítani. A tervek szerint a százmilliárd eurót fokozatosan, nagyjából öt év alatt használják fel, kiegészítve a Bundeswehr évente rendre hozzávetőleg ötvenmilliárd eurós költségvetését.
Németország így jóval a NATO-tagállamoktól elvárt – a hazai össztermékhez (GDP) mért kétszázalékos – szint fölé emeli védelmi kiadásait.
Olaf Scholz kancellár az utóbbi hetekben többször hangsúlyozta, hogy a védelmi képességek fejlesztésére fordított pénz nemcsak Németország, hanem egész Európa biztonságát erősíti, és a program révén a Bundeswehr lesz a NATO-n belül a legnagyobb, úgynevezett konvencionális – atomfegyverrel nem rendelkező – haderő egész Európában.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!