A szlovák kormányfő ezekkel a szavakkal arra reagált, hogy a négypárti szlovák kormánykoalíció legerősebb pártja, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom egyik parlamenti képviselője, Gyimesi György pénteken erőteljes kritikával illette és lemondásra szólította fel a gazdasági minisztert, Richard Sulíkot, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnökét, amiért a tárcavezető nem alkudott ki jobb feltételeket Szlovákia számára az Oroszországgal szembeni kőolajembargó elfogadása előtt.
A szlovák kormányfő szerint addig jön orosz olaj, amíg nem lesz alternatívája
– Addig fog érkezni Szlovákiába Oroszországból a kőolaj, amíg annak felváltására nem lesz teljes értékű alternatívánk – szögezte le Eduard Heger szlovák kormányfő pénteken a kormányhivatal sajtóosztálya által az MTI pozsonyi irodájához is eljuttatott közleményében.

Gyimesi – aki Hegerrel együtt a pénzügyminiszteri posztot betöltő Igor Matovic vezette OLaNO listáján szerzett mandátumot – pénteken azt mondta Richard Sulíkról, hogy a tárcavezető lusta dilettáns, akinek nincs keresnivalója a tárca élén, mivel az ő felelőssége, hogy a kőolajembargó feltételei miatt jövőre bezárhatják a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomítót. Gyimesi ezzel arra utalt, hogy a Slovnaft pénteken közölte: az orosz kőolajra vonatkozó európai uniós embargó jövőre ellehetetleníti az olajfinomító exportját, ami a gyártás műszaki minimum alá csökkenéséhez vezet, és a szlovákiai ellátás biztonságát is veszélybe sodorja.
Richard Sulík pénteken visszautasította az őt ért vádat és úgy vélekedett, hogy Gyimesi kritikája tulajdonképpen Eduard Heger ellen irányul, tekintve, hogy az uniós szankciókról szóló megállapodást Brüsszelben a kormányfő írta alá.
Pénteki állásfoglalásában erre reagált a pozsonyi kormányhivatal, amely sajtóközleményében leszögezte: Eduard Heger Brüsszelben elérte, hogy Szlovákia nem marad kőolaj nélkül.
Oroszországból addig érkezik majd a kőolaj, amíg nem lesz teljes értékű alternatívánk
– áll a kormányfő állásfoglalásában.
További Külföld híreink
A szankciók elfogadására a héten Robert Fico korábbi miniszterelnök, a legerősebb szlovák ellenzéki párt az Irány (Smer–SD) elnöke is reagált.
Fico kijelentette: Orbán Viktor a győztese az Oroszország elleni szankciókról szóló brüsszeli uniós csúcstalálkozónak, mert ő volt az, nem pedig Eduard Heger, aki Szlovákia számára is elintézte a mentességet a Barátság kőolajvezetéken érkező orosz kőolaj további szállítására.
A szlovákiai kőolajipar óriásának, a termelését kétharmadrészt külföldön értékesítő Slovnaftnak azonban az olajimportra vonatkozó kivételen túl az export tekintetében is legalábbis hároméves átmeneti időszakra lett volna szüksége a megegyezésben szereplő 8 hónap helyett az átálláshoz szükséges műszaki megoldások kivitelezésére.
Borítókép: Eduard Heger szlovák miniszterelnök újságírók kérdéseire válaszol Brüsszelben 2022. február 18-án. (Fotó: MTI/AP/Geert Vanden Wijngeart)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Súlyos terrortámadásról tett bejelentést Szijjártó Péter
Több tucat halálos áldozata van a merényletnek.

Önmérsékletre intett és diplomáciai lépéseket sürgetett az ENSZ-főtitkára
Azonnal és határozottan cselekednünk kell a harcok leállítása és az iráni nukleáris programról szóló komoly és tartós tárgyalásokhoz való visszatérés érdekében – hangsúlyozta António Guterres, a világszervezet vezető diplomatája.

Jemen hadat üzent az Egyesült Államoknak
A jemeni közlemény szerint Amerika és Izrael közösen felelősek a térség felforgatásáért.

Kelemen Hunor: Az RMDSZ folytatja a kormányzást az új négypárti koalícióban
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán

Újabb európai topcsapat égett meg a klubvilágbajnokságon

Újabb szerelem a láthatáron – Összejött a Házasság első látásra két sztárja?

Irán pánikban, végkiárusítást tart: az összes olaját ráönti a világra és ez már műholdfelvételeken is látszik

Autós nyaraláshoz szükséged lehet erre az eszközre, csak a Lidlben kapod meg 20 ezer alatt

Borította a bilit Zelenszkij volt tanácsadója – ebből óriási botrány lesz

Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását

Egy filléres trükk, amitől újra tiszta lesz a szagelszívó

Műholdfelvételeken is látható a Fordót ért hatalmas támadás

A videó, ami akár a karrierjébe is kerülhet – a Chelsea játékosa ezúttal túl messzire ment

Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult

Vinícius Júnior törölte a Real Madridot a közösségi oldalán, a távozását követelik!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Súlyos terrortámadásról tett bejelentést Szijjártó Péter
Több tucat halálos áldozata van a merényletnek.

Önmérsékletre intett és diplomáciai lépéseket sürgetett az ENSZ-főtitkára
Azonnal és határozottan cselekednünk kell a harcok leállítása és az iráni nukleáris programról szóló komoly és tartós tárgyalásokhoz való visszatérés érdekében – hangsúlyozta António Guterres, a világszervezet vezető diplomatája.

Jemen hadat üzent az Egyesült Államoknak
A jemeni közlemény szerint Amerika és Izrael közösen felelősek a térség felforgatásáért.

Kelemen Hunor: Az RMDSZ folytatja a kormányzást az új négypárti koalícióban
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.