Görögország – a klasszikus
Görögország partjait az Égei- és a Jón-tenger mossa. Festői partvidékei, homokos strandjai, nagy hagyományon alapuló idegenforgalma világszerte ismert. Az ország két éven át szenvedte a Covidot. 2020-ban gyakorlatilag teljesen kihaltak voltak az üdülőhelyek, 2021-ben pedig a szigorú és állandóan változó beutazási korlátozások miatt maradt el a turisták hada. 2022-ben az idegenforgalom újbóli berobbanására számítanak a görögök.
Minden előzetes becslés és foglalási adat arra utal, hogy visszatérnek hozzájuk azok, akik az elmúlt két évet otthon vagy más desztináción töltötték. A görögök pedig alig várják, hogy a kasszájukat újból külföldi pénz telítse. Hogy az elmúlt időszak kiesését pótolják, most emeltek is az árakon. A szállások díja nagyjából 20 százalékkal emelkedett az előző évhez és a pandémia előtti időkhöz képest. Az élelmiszerek ára azonban nagyot ugrott.
A greekcitytimes.com cikke szerint a pitában tálalt gyros ára átlagosan 4 euró (tavaly 2,60 és 3,00 euró között mozgott), a menüs kiszerelésé pedig 7. A jegeskávé 5 euró, a sör pedig szintén 4-5 euróba kerül. A boltokban is drágulnak a termékek: a kenyér, az olaj, a gyümölcsök és a zöldségek is. Az üzemanyag ára is magas – 2 euró 25 cent litere. Ez elsősorban a buszos nyaralások és kirándulások árát emelheti meg.

Horvátország – a legdrágább
Az adriai ország is idén próbálja behozni a járvány alatt elszenvedett lemaradását. Ők azonban nem 20, hanem majdnem 50 százalékot emelnek az árakon. A vecernji.hr cikke szerint az Adria partján egyre több van drága szállodából, apartmanból és étteremből, ezzel együtt pedig egyre kevesebb olyan, amit az átlagember is ki tud fizetni. A horvát portálnak nyilatkozó szakértő, Sanja Cizmar azt mondta, az előzetes becslések szerint a legtöbb helyen 20-25 százalékos lesz a drágulás az idei szezonban, a nagy kereslet és a tömeges előfoglalás miatt azonban egyes szállodák az 50 százalékos drágítást is megkockáztatják. Emellett az élelmiszerárak emelkedése is lecsapódik a hotelek árain – többe kerül a menük biztosítása, az árkülönbözetet pedig természetesen felszámolják a fogyasztóknak.