Franciaországban rejtélyes fecskendős támadásokat követtek el az utóbbi pár hónapban, a Le Figaro értesülései szerint több településen is történt ilyen inzultus, ám mindeddig nem sikerült kézre keríteni az elkövetőket. Sajtóértesülések alapján hétvégén az ország déli részén lévő Var megye nagyvárosában, Toulonban egyetlen hétvége leforgása alatt 21 esetben szúrtak meg embereket injekciós tűvel. A lap úgy tudja, hogy ezúttal sikerült letartóztatni a tettest, aki egy húszéves tunéziai illegális migráns. A fiatalembert egy strandon vették őrizetbe, miután két áldozata, egy fiatal nő és egy kamasz lány felismerték és azonosították. Elmondásuk szerint összetűzésbe kerültek a férfival, akinek a kezében egy fecskendő volt. A támadás a TF1 csatorna műsorának felvétele közben történt a strandon. A touloni ügyészség nyomozást indított az ügyben, elmondásuk alapján az egyik áldozat kórházba került, miután a támadást követően rosszullétre panaszkodott.
Fecskendővel szurkálta meg az embereket egy illegális migráns
Hónapok óta tart az országban a fecskendős támadássorozat, több településen is volt az elmúlt időszakban ilyen jellegű támadás. Most vették őrizetbe az első gyanúsítottat, egy illegális bevándorlót, akit már korábban is elítéltek családon belüli erőszakért – írja a V4NA hírügynökség.
A Le Figaro arról is beszámolt, hogy az őrizetbe vett bevándorló sem tartózkodási engedéllyel, sem munkaviszonnyal nem rendelkezik, és 2020-ban elítélték családon belüli erőszakért, miután megtámadta az élettársát. A férfi a két szemtanú vallomása ellenére is tagadja bűnösségét, ám tettét súlyosbítja, hogy előre megfontolt szándékkal cselekedett, és a fecskendőt használta fegyverként.
Amennyiben bűnösnek találják, akár öt év börtönbüntetést is kaphat. Az országban nem egyedülálló eset a Toulonban történt fecskendős támadás, a 20 minutes nevű hírportál számolt be róla, hogy április óta több településen, esetenként egymástól több száz kilométerre lévő városokban fordult elő hasonló merénylet. Többek között Lille-ben, Béziers-ben, Nantes-ban, Rennes-ben, Strasbourgban, valamint Grenoble-ban, Nancy-ben, Lyonban, Besançonban, Valence-ben ésToulouse-ban is volt fecskendős támadás diszkókban és koncerteken.
A 20 minutes úgy tudja, hogy jelenleg 53 nyomozás van folyamatban ilyen jellegű támadás miatt, ám a valós esetek száma ennél feltehetően jóval magasabb. A lap rendőrségi forrásra hivatkozva azt írja, hogy rendkívül nehéz az eseteket számszerűsíteni, mivel néhány partidrog, mint például a GHB, nagyon hamar kiürül a szervezetből, ezért Raphaël Balland ügyész minden áldozatot arra kér, hogy haladéktalanul jelentkezzenek a lakóhelyükhöz legközelebb eső rendőrőrsön vagy kórházban, hogy a vizelet- és vérminta alapján kideríthessék a hatóságok, hogy valóban drogot juttattak-e a szervezetükbe.
A nyomozók szerint egyelőre a támadók indítéka sem ismert, eddig csak a Grenoble melletti Voiron nevű településen történt támadás áldozatainak lopták el a telefonját, óráját vagy bankkártyáját. A többi esetben nem történt sem rablás, sem nemi erőszak. A 20 minutes cikkéből kiderül, hogy a francia hatóságok nem tartják kizártnak, hogy egy úgynevezett másoló elkövetőről van szó, aki a médiában hallottak alapján cselekedett.
A rejtélyes támadásokról beszélt egy műsorban a BFMTV újságírója, Vincent Vantighem, aki arról számolt be, bár történnek letartóztatások, az esetek többségében bizonyíték hiányában végül felmentik a gyanúsítottakat.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVizsgálati fogságba helyezték a Fico elleni merénylet gyanúsítottját
A szlovák kormány politikai irányvonala a merénylet után és Robert Fico állapotára való tekintettel sem változott és nem fog változni, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek.”
Közel tízezer embert menekítettek ki Harkiv körzetéből
Az orosz erők több kilométernyit haladtak előre a frontvonalnál.
Európa elrablása – lengyel EP-képviselő az unió jövőjéről
A brüsszeli elit ma úgy „rabolja el Európát”, ahogyan egykor Zeusz az öreg földrész névadójával, a főníciai király szépséges leányával tette – fogalmazott Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő.
Illegális migráns zaklatott egy nőt Dél-Spanyolországban
A Murcia régióban letartóztatott marokkói férfi korábban is követett már el bűncselekményeket, köztük szexuális zaklatást is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nagy visszatérő kerülhet a Fidesz-KDNP színeiben az Európai Parlamentbe
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Elszabadultak az indulatok a Facebookon: olyat tett a TV2 sztárja, amit nem kellett volna
Hont András elárulta, mi a különbség Bohár Dániel és Puzsér Róbert között
Lehetetlen teszt, ha megfejted, az emberek 1 százalékába tartozol
Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Élő közvetítésünk az F1-es Emilia-Romagna Nagydíj kaotikus harmadik szabadedzéséről
Megőrültek a svédek is
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezVizsgálati fogságba helyezték a Fico elleni merénylet gyanúsítottját
A szlovák kormány politikai irányvonala a merénylet után és Robert Fico állapotára való tekintettel sem változott és nem fog változni, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek.”
Közel tízezer embert menekítettek ki Harkiv körzetéből
Az orosz erők több kilométernyit haladtak előre a frontvonalnál.
Európa elrablása – lengyel EP-képviselő az unió jövőjéről
A brüsszeli elit ma úgy „rabolja el Európát”, ahogyan egykor Zeusz az öreg földrész névadójával, a főníciai király szépséges leányával tette – fogalmazott Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő.
Illegális migráns zaklatott egy nőt Dél-Spanyolországban
A Murcia régióban letartóztatott marokkói férfi korábban is követett már el bűncselekményeket, köztük szexuális zaklatást is.