A kereskedelemből származó haszonból javarészt azok a volt szovjet tiszteket gazdagodtak meg, akik ellenőrizetlenül hozzáférhettek a raktárakhoz.
Súlyos következményei lehetnek Ukrajna esztelen felfegyverzésének
Katonai szakértők szerint az Ukrajnának juttatott fegyverek számos regionális krízishelyzethez járulhatnak hozzá.

Noha Ukrajna 2014 óta jelentősen megreformálta fegyveres erőit – amelynek soraiban a szerzők állítása szerint mára a korrupció is visszaszorult –, fennáll a veszélye annak, hogy a háború után, amikor a gazdaság romokban áll és leszerelő ukrán katonák tömegei válnak munkanélkülivé, az ország ismét a fegyverkereskedők gyűjtőhelyévé válik.
Nem kis feladat a megfelelő fegyvereket a megfelelő okokból a megfelelő kezekben tartani, nagyrészt azért, mert Ukrajna esetében, ahol jelenleg semmi sem egyértelmű, igencsak szubjektív, hogy mi a helyes. A feladat nehézsége azonban nem vonja kétségbe annak szükségességét
– fogalmaznak a szerzők, hangsúlyozva: ha a nemzetközi közösség figyelmen kívül hagyja az Ukrajnának juttatott és onnan kiáramló fegyverek sorsát, akkor ezek a fegyverek számos regionális krízishelyzethez járulhatnak még hozzá, ahogyan az a 2011-es líbiai beavatkozás után is történt.
A Kadhafi-rezsim bukása után nem biztosított katonai felszerelések kiáramlása később ugyanis döntő szerepet játszott a Maliban, Nigerben, Csádban és a régió más részein fellázadó kormányellenes csoportok erőszakos hatalomátvételében.
A nemzetközi közösség tehát jól tenné, ha most mérlegelné ezeket a kérdéseket, levonva a múlt tanulságait, abban a reményben, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát – írják a szakértők a Modern War Institute oldalán.
Az eredeti, teljes cikk ITT érhető el.
Borítókép: Ukrán csapatok rakétákat lőnek ki a kelet-ukrajnai Popasznajában 2022. április 26-án (Forrás: MTI/EPA)
További Külföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!