Szijjártó Péter: Továbbra is zavartalan a földgázszállítás Magyarország irányába

– Magyarország földgázellátása továbbra is biztos lábakon áll, a szállítások a szerződések szerint megfelelő mennyiségben, mindenfajta fennakadás vagy zavar nélkül zajlanak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Forrás: MTI2022. 06. 17. 19:09
Fotó: KKM
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető rámutatott, hogy jelenleg rendkívül komoly feszültségek vannak a nemzetközi politikai életben, amelyeknek egy részét pedig az energiaellátással kapcsolatos kérdések generálják.

– Sajnos az elmúlt időszakban a válságok kísérőjellege lett az a bizonytalanság, amely egyes országok, sőt térségek energiaellátásának biztonságával kapcsolatos

fogalmazott.

Majd emlékeztetett rá, hogy az Európába irányuló orosz földgázszállítások az elmúlt napokban több ütemben is, több ország irányába csökkentek.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban közölte: „szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy Magyarországot ezek a mennyiségcsökkentések nem érintik. Magyarországra az Oroszországból importált földgáz mindenfajta fennakadás nélkül, menetrend és a megkötött szerződések szerint érkezik.”

Aláhúzta, hogy Magyarország ellátásának legnagyobb része Ausztrián és Szerbián keresztül érkezik, előbbi ország felől napi 12–14 millió köbméter, utóbbi felől napi 10–16 millió köbméter. Emellett folyamatos a beszállítás Szlovákia és Horvátország irányából is.

– Jól tettük, hogy tavaly ősszel hosszú távú gázvásárlási megállapodást kötöttünk a Gazprommal. Ha ezt nem tettük volna meg, akkor az elmúlt hónapokban is nagy bajban lettünk volna, és most is nagy bajban lennénk

jelentette ki a miniszter.

Ezt követően pedig arra is kitért, hogy 

helyes volt magunkat összekötni a szomszédok földgázellátási rendszereivel, hiszen így gyakorlatilag mind a négy égtáj irányából folyamatosan a rendelkezésünkre állnak a szállítási útvonalak.

Borítókép: Szijjártó Péter (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.