Mint mondta, Brüsszel várhatóan már a következő napokban be fogja mutatni az új szankciókat, a tagállamok pedig ezt követően nyomban jóvá is tudják majd hagyni ezeket.
Ami igazán problémás, az az energiahordozók felvétele a szankciós listára, mert figyelemmel kell lenni arra a szabályra, hogy a büntetőintézkedéseknek nagyobb hatással kell lenniük Oroszországra, mint az azokat kibocsájtó államokra
– húzta alá Fiala.
Hangsúlyozta: szerinte kizárt, hogy az orosz gáz is szankciós listára kerüljön.
Úgy vélem, nem lenne szabad ott szerepelnie, mert sok ország szorul orosz gázra– mondta.
Csehország látja el az Európai Unió soros elnökségét július elsejével. Egyike azon országoknak, amelyek szinte teljes egészében Oroszországból fedezik gázszükségletüket.
Fiala kiemelte, hogy a csehek mindent megtesznek annak érdekében, hogy enyhítsenek Oroszországtól való energiafüggőségükön, de – mint fogalmazott – „ez nem fog ezen a télen bekövetkezni”.
Zelenszkij: Kétmillió ukránt deportáltak Oroszországba
Oroszország kétmillió embert vitt ki erőszakkal Ukrajnából, ez része a taktikájának – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán egy Szöulban megrendezett nemzetközi Ázsia-konferencián, amelyen videókapcsolat útján szólalt fel.
Az ukrán államfő szavai szerint Ukrajna Oroszországnak csupán az első célpontja, tovább fog menni Európa és Ázsia más országaiba.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!