Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnökeként szerda reggel tartja első alkalommal az Európai Unió helyzetéről szóló értékelő beszédét az uniós parlamentben (EP), ahol számba veszi az elmúlt év eseményeit, kijelöli a következő időszak brüsszeli prioritásait, majd azokról „vitázik” is a képviselőkkel. Ezúttal nemcsak a helyszín különleges (az EP a vírus miatt Strasbourg helyett a brüsszeli épületben ülésezik), hanem a minden év szeptemberében esedékes beszéd politikai-gazdasági kontextusa is, hiszen
a járványhelyzet ténylegesen történelmi kihívás elé állította az integrációt.
Az elmúlt napokban a bizottság felett demokratikus kontrollal bíró Európai Parlament több képviselője is megosztotta a várakozásait Von der Leyen első évértékelőjével kapcsolatosan. Kedden egy online beszélgetésen az EP hazai delegációinak vezető politikusai – Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP EP-delegációjának vezetője, a Momentum színeiben Cseh Katalin, illetve a szocialista Ujhelyi István – is így tettek. Deutsch Tamás 2009 óta európai parlamenti képviselő, így elmondása szerint gyakorlatilag már valamennyi elnöki évértékelőt személyesen is hallotta. Az Ursula von der Leyennel szembeni elvárásokról szólva a Fidesz-alapító elmondta: mivel hosszú felszólalásról van szó, nem lényegtelen a szónoklat módja és az, hogy az elnök a mondanivalóját miképp tudja minél több emberhez eljuttatni.
„Juncker úr közel sem volt akkora szónok” – fogalmazott, hozzátéve: Von der Leyen asszonytól mindenképp lendületesebb beszédet vár, annak megfelelően, hogy eddig az új Európai Bizottság is az elődjénél jóval lendületesebb munkát folytat.
Deutsch Tamás szerint most egy klasszikusabb szerepben lévő biztosi testületet láthatunk, amely elsősorban gyakorlati tevékenységet végez, és valóban a szerződések őreként működik. A bizottsági programmal kapcsolatosan a delegációvezető kifejtette: maga is felszólal a vitán, a mondandójának pedig része lesz a Magyarország elleni hamis vádakkal szembeni védelem. – Hárompontos javaslatcsomagot fogok megfogalmazni – szögezte le Deutsch Tamás, aki szerint az egyik ilyen elvárás, hogy az EU-nak a fölösleges és káros vitákon bizony túl kell lépnie. A delegációvezető egyébként egy Facebook-posztban is ismertette a várakozásait:
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője elsősorban ambíciókat vár Ursula von der Leyen beszédétől. – Végre ne magyarázkodásról legyen szó, ne csak nagy szavak hangozzanak el – mondta a liberális Renew Europe parlamenti frakció egyik alelnöke. Cseh szerint a világjárvány nem áll meg a határokon, emiatt sokkal erősebb egészségügyi fellépésre lesz szükség az EU részéről. A Momentum politikusa a jogállamisági szigort is az elvárásai között említette. Mint mondta, a liberális frakció nagyon erős antikorrupciós és jogállamisági garanciákért dolgozik a többéves költségvetés tekintetében.