A francia elnök szerint II. Erzsébet már fiatalon erőt és bátorságot mutatott; a háború által érintett élet bátorságát, majd később az ahhoz kellő bátorságot, hogy az egyik évszázad után a következőben is megőrizze a szabadság és az állhatatosság értékeit. Ritkán hallatott, de erőteljes szavai, megingathatatlan méltósága az Egyesült Királyság örök jelképévé tették – szögezte le a francia elnök, aki felidézte, hogy II. Erzsébet beszélte a francia nyelvet, rajongott a francia kultúráért, és „megérintette a franciák szívét”.
Nagyszerű államfőt és nagyon közeli szövetségest tisztelhettem benne, aki egyedi módon elhivatott volt a népe iránt
– hangoztatta a francia elnök.
„Önöknek ő az Önök királynője volt. Számunkra ő volt a királynő. És mindannyiunk számára örökre velünk marad” – mondta Macron. Emlékezni fogunk és megőrizzük azokat az értékeket, amelyeket sosem szűnt megtestesíteni és hirdetni; a demokrácia és a szabadság erkölcsi erejét – tette hozzá Macron. Végezetül részvétét fejezte ki III. Károly királynak, a királyi családnak és a brit népnek. „Önökkel vagyunk” – zárta üzenetét immár franciául Emmanuel Macron.
Borítókép: II. Erzsébet királynő tiszteletére elhelyezett virágok a londoni királyi rezidencia, a Buckingham-palota kapujánál 2022. szeptember 9-én (Fotó: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!