Az orosz külügyi szóvivő szerint az EU belesodródhat a konfliktusba

Marija Zaharova a kijevi rezsim számára létrehozandó kiképző misszió megalakulása miatt tart ettől.

2022. 10. 20. 17:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió (EU) döntése, hogy kiképző missziót hoz létre a kijevi rezsim számára, növeli az unió belesodródását a konfliktusba, és annak részesévé teszi – jelentette ki csütörtökön Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

 

Az EU külügyminiszterei október 17-én jóváhagyták egy kiképző misszió létrehozását Ukrajnának. Ez egy hónap múlva megalakul, és a tervek szerint két év alatt a parancsnoki állomány több mint tizenötezer különböző szintű tagját fogja kiképezni.

 

A célra mintegy 107 millió eurót különítettek el. Emellett az unió halálos fegyvereket is szállít a kijevi rezsimnek, ami természetesen a konfliktus részesévé teszi az EU-t – mondta a szóvivő.

Az MTI beszámolója szerint Zaharova emlékeztetett arra is, hogy október 12-én Brüsszelben, az Ukrajna védelmével foglalkozó úgynevezett kontaktcsoport hatodik ülésén döntés született arról, hogy modern légvédelmi rendszereket és – amerikai katonai jelentések szerint – csaknem 1500 Stinger típusú hordozható légvédelmi rakétát szállítanak Kijevnek.

A diplomata szerint az orosz különleges katonai művelet kezdete (február 24.) óta a NATO-országok legalább 300 harckocsit, 130 gyalogsági harcjárművet, 400 páncélozott csapatszállítót, 450 egységnyi más páncélozott járművet, 700 tüzérségi rendszert, köztük rakéta-sorozatvető rendszereket és aknavetőket, 5 ezer mobil légvédelmi ágyút, valamint 80 ezer légvédelmi rendszert és aknavetőt küldtek Ukrajnának. Ezenfelül 160 ezer kézifegyverrel, 800 ezer tüzérségi lövedékkel, valamint 90 millió lőszerrel is ellátták az ukrán hadsereget.

Zaharova szavait azzal zárta:

 

Mindezek után az uniós kormányok arra kérték polgáraikat, hogy kevesebbet fürödjenek és többet melegedjenek önerőből, mert már nincs mód arra, hogy biztosítsák a kényelmet számukra. Mi tudjuk, hová megy ez a pénz, és most már az uniós országok polgárai is tudják.

 

Borítókép: Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő (Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.