A balesetet követően a Cherokee megyei oktatási tanács a múlt hónapban 5-1 arányban szavazta meg, hogy a biológiailag férfi transznemű sportolót alkalmazó Highlands High School elleni összes mérkőzést eltörlik „biztonsági aggályok” miatt. Ebbe beletartoznak az egyetemi és az ificsapat elleni mérkőzések is – írja a 888.hu.
Egy transznemű sportoló súlyos sérülést okozott egy röplabdamérkőzésen
A lány arcát olyan erővel találta el a labda, hogy az agyrázkódáshoz hasonló tüneteket és folyamatos látásproblémát eredményezett.

A Hiwassee Dam High School sportolójának az arcát és a nyakát találta el a labda. Az esetről készült videófelvételen látható, hogy a játékos körülbelül egy percig képtelen volt felállni és önállóan járni.
Soha nem hoznék egy gyereket olyan helyzetbe, hogy súlyosan megsérüljön
– mondta Joe Wood, Cherokee megye igazgatósági tagja.
Úgy gondolom, hogy az esély (a sérülésre) ezekben a nem érintkezős sportokban nem nagy. De konkrétan ezen a találkozón egy tapasztalt edző azt mondta, hogy még soha nem látott ilyen ütést. Ez volt az, ami megpecsételte a döntést, legalábbis részemről.
További Külföld híreink
Jeff Martin alelnök megemlítette a „versenyelőnyt” is, amelyet a transznemű sportoló alkalmazása okoz, ugyanakkor megjegyezte hogy a döntésüket nem ez befolyásolta, hanem a „biztonsági aggályok”.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány
Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

XIV. Leó pápa: Megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

„Újjászületés karácsonya” – így ünnepeltek a Szentföldön
A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

Amerikai zöld lámpa: eladhatja orosz tulajdonrészét a szerb olajcég
A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány
Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

XIV. Leó pápa: Megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

„Újjászületés karácsonya” – így ünnepeltek a Szentföldön
A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

Amerikai zöld lámpa: eladhatja orosz tulajdonrészét a szerb olajcég
A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!