Lapozó: Fűtés nélkül marad minden harmadik spanyol

Év végéig el akarja fogadtatni a transztörvényt a spanyol szélsőbaloldal · Putyin szerint Ukrajna az Egyesült Államok külpolitikájának eszközévé vált · Írország új törvénnyel védené a transzneműeket a gyűlöletbeszéd ellen · Fűtés nélkül marad minden harmadik spanyol.

Magyar Nemzet
2022. 10. 27. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Év végéig el akarja fogadtatni a transztörvényt a spanyol szélsőbaloldal

Irene Montero spanyol egyenlőségi miniszter javaslatot tett a szocialista kormánynak a transztörvény elfogadásának lehetséges időpontjaira. Szerinte legkésőbb november 18-ig be kell fejezni a transzjogokat biztosító rendelkezések feldolgozását, hogy még idén szavazhasson róla a parlament. Hozzátette: nehezményezi, hogy szocialista szövetségesük újabb egy héttel halasztotta el a módosító javaslatok benyújtásának határidejét, ezért követeli, hogy azokat a későbbiekben fogadják be és dolgozzák fel. A kormány közölte, hogy a határidőt azért tolták ki, mert képviselőik olyan összetett és szigorú módosítások kidolgozását hajtják végre, amivel garanciát adhatnak minden csoport, köztük a kiskorúak és a nők hatékonyabb védelmére. Egyben el akarják kerülni annak lehetőségét is, hogy a transztörvény egyes rendelkezései ellen végül fellebbezzenek, és az alkotmánybíróságon vizsgáltassák felül azokat. Montero szerint azonban a folyamatos halasztás csak az LMBTQ-közösség jólétét sérti, ugyanis egyre nagyobb veszélyben látják a jogaikat biztosító transztörvény elfogadását. Nekik szánt üzenetében úgy fogalmazott: garantálni fogják, hogy ne legyen több késlekedés, és biztosak lehetnek abban, hogy jogaikat hamarosan törvény fogja garantálni, mert amíg ez nem történik meg, addig nem engedik el a kezüket.

Forrás: rtve.es

Putyin szerint Ukrajna az Egyesült Államok külpolitikájának eszközévé vált

„Ukrajna az Egyesült Államok külpolitikájának eszközévé vált, és gyakorlatilag elveszítette szuverenitását” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Független Államok Közössége, vagyis a FÁK-országok különleges szolgálatainak és rendfenntartó szerveinek vezetőivel folytatott megbeszélésen. Az orosz államfő szerint az Egyesült Államok ütőerőként használja Ukrajnát Oroszországgal szemben.

„Az ország valójában elveszítette szuverenitását, és közvetlenül az Egyesült Államok irányítása alatt áll, amely ütőerőként használja Oroszországgal, és a Fehérorosz Köztársasággal kötött uniós államunkkal szemben, valamint a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete és a FÁK egésze ellen” – mondta az orosz vezető. Az elnök azt is elmondta, hogy az ukrán területeket biológiai kísérletek terepévé alakították, illetve nagy mennyiségű fegyverrel támogatják. Korábban Putyin emlékeztette azokat, akik „Ukrajnát külső irányítás alá vették” egy 1918-as, hasonló döntésről. Az elnök erről írt is „Az oroszok és ukránok történelmi egységéről” című cikkében.

Forrás: lenta.ru

Írország új törvénnyel védené a transzneműeket a gyűlöletbeszéd ellen

Írország új törvénnyel minősítené bűncselekménynek a transzneműek és a fogyatékkal élők elleni gyűlöletkeltést és gyűlöletbeszédet, állapodott meg kedden az ír kormánykabinet az új törvénytervezet elfogadásakor. A javaslattal az ír kormány a jelenleg hatályos törvényben már megnevezett csoportok és karakterjegyek közé – faj, bőrszín, nemzetiség, vallás, szexuális irányultság – felvenné a nemet, valamint a kinyilvánított nemi identitást is a gyűlöletbeszéd ellen védett jellemzők listájára. Ezzel egy időben a fogyatékkal élők is a törvény által védettek sorába kerülnének. Az új, kibővített jogszabály hatályon kívül helyezné a gyűlöletkeltésre vonatkozó korábbi törvényt, és egyúttal megkönnyítené a vádemelést is a gyűlölet-bűncselekmények elkövetőivel szemben. A jövőben az a személy, aki e tulajdonságok valamelyikével rendelkező személy vagy csoport ellen gyűlöletet vagy erőszakot akar szítani, öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható lesz. A törvényjavaslat azonban tartalmaz egy általános rendelkezést is, amellyel ugyanakkor védi a véleménynyilvánítás szabadságát is. Eszerint nem tekinthető erőszakra uszító vagy gyűlöletkeltő cselekedetnek az, ha valaki a törvényben felsorolt védett tulajdonságokkal kapcsolatban véleményt formál vagy kritikát fogalmaz meg. A jogszabály a korábbinál világosabban határozza meg azokat a kommunikációs és magatartási formákat, amelyeket már szándékosan gyűlöletkeltőnek és erőszakra hívónak minősít. A törvényjavaslat a népirtás, a háborús bűnök és a holokauszt bagatellizálását vagy tagadását is bűncselekménynek minősíti.

Forrás: irishtimes.com

Fűtés nélkül marad minden harmadik spanyol

Az Európai Beruházási Bank csütörtökön közzétett tanulmánya rámutat, hogy minden harmadik spanyolnak túl drága fűtenie otthonát. A spanyolok 32 százaléka mondta azt, hogy esélye sincs a gazdaságos fűtés megvalósítására, így az energiaválság miatt gyakorlatilag le kell mondania arról. A statisztikából az is kiderül, hogy azoknak az embereknek a 16 százaléka, akik megengedhetik maguknak otthonuk felmelegítését, nem fogadnák el a 19 fokos fűtési határt, amelyet a kormány kötelezővé tett a középületekben, a tömegközlekedésben, illetve a vállalatok és üzletek esetében azért, hogy csökkenjen a gázfogyasztás. Ez a szám ellentétben áll a környező országokéval: Franciaországban és Olaszországban a megkérdezettek 47, illetve 32 százaléka hajlandó lenne elfogadni egy esetleges korlátozást a kormányuktól a fűtőtestek hőmérsékletére vonatkozóan. A spanyolokat arról is megkérdezték, hogy melyek azok az intézkedések, amelyeket hasznosnak tartanak az energiaárak emelkedésének megfékezése érdekében. A legtöbben azt mondták, hogy a villamosenergia adójának csökkentése, továbbá a gáz-, olaj- és szén árának korlátozása teljes mértékben elfogadható. Három spanyolból kettő (69 százalék) azt is gondolja, hogy a háború miatti energiaválság hozzájárulhat az ökológiai átmenet felgyorsításához, és egyben kérik is a kormánytól a környezetkárosító tevékenységek csökkentését vagy megadóztatását.

Forrás: vozpopuli.com

Borítókép: illusztráció (Fotó: Unsplash)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.