A hálózatnak állami ellenőrzés alatt kell állnia
– jelentette ki Urso egy római üzleti konferencián, és „hibának” nevezte a korábbi olasz telefonmonopólium 1997-es privatizációját.
A hálózatnak állami ellenőrzés alatt kell állnia
– jelentette ki Urso egy római üzleti konferencián, és „hibának” nevezte a korábbi olasz telefonmonopólium 1997-es privatizációját.
Giorgia Meloni miniszterelnök kormánya vizsgálja annak a lehetőségét is, hogyan lehetne a TIM vezetékes interneteshálózatát annak kisebb riválisa, az Open Fiber hálózatával egyesíteni egyetlen országos szélessávú hálózat létrehozása érdekében.
Az egyik ilyen lehetőség az úgynevezett „Minerva” projekt lenne, amelynek keretében az Open Fibert ellenőrző Cassa Depositi e Prestiti (CDP) állami befektetési bank vételi ajánlatot tenne a TIM-re. A múlt héten Giancarlo Giorgetti gazdasági miniszter óvatosságra intett a Minerva tervvel kapcsolatban, mondván, hogy ezt a kormánynak alaposan meg kell vitatnia.
A másik lehetőség – amit a TIM vezérigazgatója, Pietro Labriola is szorgalmaz – az internetes hálózati üzletág kiszervezése külön üzletággá, majd összeolvasztása az Open Fiberrel a CDP közreműködésével.
„A kormány stratégiája egy államilag ellenőrzött hálózat létrehozása”, és „egyhangúlag” fog dönteni arról, hogyan lehet ezt a célt elérni – közölte Urso a római konferencia alkalmával.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
A szlovák miniszterelnök – a pozsonyi kormányhivatal által az MTI-nek is eljuttatott – állásfoglalásában hangsúlyozta: ma az EU Ukrajna után a második a legyőzöttek sorában.
A Langya-vírus tünetei közé tartozik a láz, a fáradtság és a köhögés, de általában nem halálos kimenetelű.
A hatóságok egy ingatlanban két gömbbombát találtak, valamint bokszert, késeket, lőszereket, és riasztó-, illetve légfegyvereket is lefoglaltak.
A Friedrich Merz vezette CDU-nak tényleg szégyellnie kellene magát – mondta az AfD kancellárjelöltje sajtótájékoztatóján.
Gyógyszercsempészek buktak le Röszkénél - fotó
Szoboszlai és Curtis Jones megtapasztalta, miért különleges a Liverpool szurkolótábora
3 csillagjegy, akiknek rendkívüli szerencsét hoz a szerelemben Valentin nap hete
Állandósulhat a bojkott a magyarországi boltokban: újabb vásárlásmentes napot hirdettek
Kovács Kokó döntött, Hámori Luca nem utazhat a világbajnokságra
Mindenki ezért irigyli a magyarokat az Európai Unióban – a Bizottság mostantól büntetne érte
Akinek az életét Mengele mentette meg: meghalt az auschwitzi ikerkísérletek utolsó magyar túlélője
Aggódhatnak Madridban, visszautasíthatatlan ajánlatot tettek a Real sztárjáért
Hatalmas botrány az ATV-ben, Egri Viktor kimutatta a foga fehérjét, Magyar Péter nyomába eredt
Tragédia: megtalálták Pecze Máté holttestét
Mi már éltünk szovjet érdekszférában
Meghalt egy csecsemő a szigetvári postán
A szlovák miniszterelnök – a pozsonyi kormányhivatal által az MTI-nek is eljuttatott – állásfoglalásában hangsúlyozta: ma az EU Ukrajna után a második a legyőzöttek sorában.
A Langya-vírus tünetei közé tartozik a láz, a fáradtság és a köhögés, de általában nem halálos kimenetelű.
A hatóságok egy ingatlanban két gömbbombát találtak, valamint bokszert, késeket, lőszereket, és riasztó-, illetve légfegyvereket is lefoglaltak.
A Friedrich Merz vezette CDU-nak tényleg szégyellnie kellene magát – mondta az AfD kancellárjelöltje sajtótájékoztatóján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.