A nyugati szövetségesek valószínűleg nem hívják meg Ukrajnát a NATO-ba, amíg tart a háború, de továbbra is hosszú távú az elkötelezettségük Kijev irányába − fogalmazott a Politico brüsszeli hírportálnak Washington NATO-nagykövete.
Úgy gondolom, hogy a szövetségesek most egyetértenek abban, hogy nem valószínű, hogy meghívást kapnak, amíg háborúban vesznek részt
− mondta Julianne Smith. − Ennek ellenére az Észak-atlanti Szerződés Szervezete továbbra is azt az üzenetet akarja továbbítani, hogy hosszú távon is a háború sújtotta ország mellett áll – mondta a diplomata, hozzátéve, megpróbálják megtalálni a módját, hogy ezt a vilniusi csúcson megmutassák.
Szeretnénk jelezni Zelenszkij elnöknek – ha személyesen is részt vesz a találkozón –, hogy azt akarjuk, hogy hosszabb távú kapcsolatunk legyen Ukrajnával, és megkeressük a módját annak, hogy elismerjük mindazt, amit elértek, és hogy megerősítsük: támogatásunk nem halványul el a továbbiakban sem − mondta Smith.
Úgy látszik tehát, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az elmúlt hetekben hiába könyörgött a NATO-vezetőknek, hogy konkrét ígéretet kapjon Kijev NATO-csatlakozására, abból egyelőre nem lesz semmi. Az ukrán államfő odáig ment, hogy azzal fenyegetőzött, nem vesz részt a szövetség jövő hónapban Vilniusban tartandó éves csúcstalálkozóján, ha nem teljesítik a kérését.
A Politico cikke szerint Zelenszkij az elmúlt napokban nyilvánosan elismerte: megérti, hogy Ukrajna nem lesz NATO-tag a háború alatt, de ennek ellenére azzal érvelt, hogy Ukrajnának továbbra is konkrét ígéretet kell kapnia Vilniusban, hogy a háború után szívesen fogadják. Emellett kötelező érvényű kötelezettségvállalásokat szorgalmaz arra vonatkozóan, hogy a NATO-szövetségesek megvédik Ukrajnát a tagsági folyamat során.
Micsoda?!
A magyar kormány álláspontja az ukrán NATO-csatlakozással kapcsolatban régóta egyértelmű: Budapest csak és kizárólag abban az esetben támogat minden integrációs törekvést, ha Kijev visszaadja a kárpátaljai magyaroknak azon jogait, amelyekkel 2015 előtt rendelkeztek. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár már korábban is beszélt arról, hogy a háború sújtotta országnak jogos helye van a NATO-ban.