Jóváhagyta kedden a pozsonyi törvényhozás azt a határozatot, amellyel lerövidítették a jelenlegi parlament megbízatási időszakát, és szeptember 30-ra tűzte ki az előre hozott parlamenti választások időpontját. A határozatra – amelynek elfogadásához alkotmányozó többségre, vagyis legalább 90 igen voksra volt szükség a 150 fős pozsonyi törvényhozásban – 92-en szavaztak igennel, 54 nem ellenében, két tartózkodás mellett.
Szeptemberben tartják meg a választásokat Szlovákiában
Többnapos vitát tartott a parlament a választások időpontjáról.

Az előre hozott parlamenti választások kitűzésére annak következményeként került sor, hogy tavaly decemberben – egy ellene benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott parlamenti szavazáson – megbukott Eduard Heger szeptember óta kisebbségben kormányzó kabinetje, amely ettől fogva ügyvezető kormányként látja el feladatait.
A határozat elfogadását többnapos vita előzte meg, amelynek leginkább vitatott kérdése az előre hozott választások időpontja volt. Amíg a kormánykoalíció pártjainak egy része és a kormánykoalícióból szeptemberben kilépett liberálisok a szeptemberi időpontot támogatták, az ellenzék egy májusi, illetve egy júniusi időpontot szeretett volna, többek közt arra hivatkozva, hogy az őszi időpont túl sok időt és döntési lehetőséget hagy az ügyvezető kormánynak.
Borítókép: Zuzana Caputová szlovák elnök fogadja Eduard Heger szlovák miniszterelnököt, miután megbukott a szlovák kormány 2022. december 15-én (Fotó: MTI/AP/TASR Slovakia/Jaroslav Novák)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Két ország elkezdte bombázni egymást és a helyzet súlyosbodása várható + fotók
130 ezer ember kényszerült menekülni.

A bevándorlási hivatal szinte ellenőrzés nélkül osztogatja az állampolgárságot Németországban
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.

Zelenszkij embere lebukott, ennyi pénzt kért az emberrabló a szabadságért
Akinek nincs pénze, azt viszont a legdurvább erőszakkal viszik a frontra.

Drámai manőverrel kerülte el az ütközést egy utasszállító pilótája + videó
Az utasok azt hitték, lezuhan a gépük.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk