„A mi biztonságunk garanciája is, ha Közép-Ázsia biztonságban van”

Európa számára kiemelkedően fontosak a közép-ázsiai országok – emelte ki Novák Katalin köztársasági elnök, miután stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Kirgizisztán elnökével, Szadir Zsaparovval Budapesten. A vezetők elköteleződésüket fejezték ki aziránt, hogy számos területen erősítik a két ország kapcsolatait.

2023. 02. 13. 14:20
Novák Katalin köztársasági elnök és Sadyr Zhaparov kirgiz köztársasági elnök hivatalos találkozója Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A mai nap kiemelten fontos, hiszen olyan megállapodásokat írhattunk alá, amelyek kijelölik az együttműködésünk különböző területeit – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök hétfőn, aki Kirgizisztán elnökét, Szadir Zsaparovot fogadta Budapesten. A két államfő aláírta a stratégiai partnerség megerősítéséről és fejlesztéséről szóló nyilatkozatot a Sándor-palotában, ahol a többi között oktatási és igazságügyi megállapodások is születtek Kirgizisztán és Magyarország között.

Novák Katalin örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Szadir Zsaparov megválasztása óta az Európai Unióban elsőként Magyarországra látogatott. 

A magyar köztársasági elnök elmondta, „a mi biztonságunk garanciája is, ha Közép-Ázsia is biztonságban van”, illetve Európa számára kiemelkedően fontosak a közép-ázsiai országok az energetikai diverzifikációban is.

Az államfő üdvözölte azt is, hogy közeledés zajlik Kirgizisztán és az Európai Unió között, aminek a következő állomása lehet az, hogy ha a fokozott együttműködésről és partnerségről szóló megállapodást mielőbb alá tudják írni.  – Kirgizisztán közel három éve vár arra, hogy ezt a megállapodást aláírhassák. Mi, Magyarország részéről azon dolgozunk, hogy minél előbb megszülethessen ez a megállapodás, és akkor még szorosabb lehet a kapcsolat az Európai Unió és Kirgizisztán között – fogalmazott Novák Katalin. Hozzátette: a Magyarország és Kirgizisztán között erősödő kapcsolat jele az is, hogy két évvel ezelőtt nyitotta meg hazánk nagykövetségét Biskekben, a kirgiz fővárosban.

Kirgizisztán a századik helyet tölti be kereskedelmi partnereink sorában, így közösen megállapíthatjuk, hogy még van potenciál a gazdasági kapcsolatainkban  

– jelentette ki az államfő. Majd hozzáfűzte, hogy a hétfőn aláírt stratégiai megállapodás abban is a két ország közös elköteleződését fejezi ki, hogy szeretnének fellépni hatékonyan a terrorizmus ellen.

A magyar államfő ismertette, hogy kétoldalú megbeszéléseik kiemelt témája volt az ukrajnai háború is. Elmondta, Szadir Zsaparov egy olyan ország vezetője, amely földrajzi fekvéséből fakadóan más rálátással rendelkezik erre a konfliktusra, és távolabb van tőle, ugyanakkor jól ismeri Oroszországot és Ukrajnát is.

Egyetértünk abban, hogy a mielőbbi békekötés legyen a cél, a háború csak felesleges emberáldozatokat követel

– hangsúlyozta a köztársasági elnök.

NOVÁK Katalin; ZSAPAROV, Szadir
Novák Katalin köztársasági elnök fogadja Szadir Zsaparov kirgiz államfőt Budapesten, a Sándor-palotában 2023. február 13-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd 

Novák Katalin felhívta rá a figyelmet, hogy a kirgiz elnököt nemcsak üzletemberek, hanem többek között a tudományos élet képviselői, egyetemek vezetői is, illetve a kormányának számos tagja is elkísérte budapesti útjára. Úgy vélte, ez kifejezi, milyen sok területen tud a két ország a jövőben együttműködni, például a turizmus, a mezőgazdaság, az energiaipar, a digitalizáció, a vízgazdálkodás és az oktatás területén.

A két vezető egyetértett abban, milyen fontos, hogy a fiatalok külföldi országokban is tapasztalatokat szerezhessenek. 

Novák Katalin üdvözölte, hogy sikerült a magyar kormány és az Európai Bizottság között arra a megállapodásra jutni, amely lehetővé teszi, hogy az Erasmus ösztöndíjhoz ugyanúgy hozzáférhessenek a jövőben a fiatalok, mint ahogy eddig.

Szadir Zsaporov szintén örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy kulturális-humanitárius együttműködés is erősödik a két ország között. Ismertette, hogy évente kétszáz kirgiz diák érkezhet Magyarországra az ösztöndíjprogramoknak köszönhetően. Az elnök arról is beszélt, hogy a gazdasági együttműködés is erősödik a a kirgiz–magyar fejlesztési alap segítségével.

– A magyar–kirgiz üzleti fórumon is születnek új megállapodások – hívta fel rá a figyelmet Szadir Zsaporov, aki a keddi, budapesti fórumon is beszédet mond. Hozzátette: nagy megelégedésére szolgál elmondani, hogy az első kirgiz–magyar rektori konferenciát is Budapesten tartják meg, amely szintén a további együttműködés előfutára. 

 

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök és Szadir Zsaporov kirgiz köztársasági elnök hivatalos találkozója (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.