Az Eurázsiai Integrációs Intézet exit poll adataira támaszkodva közölte, hogy a választásokon induló 7 pártból 6 kerülhet be a Medzsliszbe (a parlament 98 tagú alsóházába). Mint ismertette, az exit poll alapján a Nur Otan a szavazatok 53,46 százalékát, a Kazah Néppárt 6,25 százalékát, a liberális Demokratikus Párt (Ak Zsol) 7,87 százalékát, a Hazafias Demokratikus Néppárt (Auil) 10,52 százalékát, a vállalkozókból alakult Köztársaság párt pedig 8,9 százalékát szerezhette meg. Első alkalommal szintén bekerülhet a törvényhozásba 5,31 százalékos eredménnyel az ellenzéki Össznemzeti Szociáldemokrata Párt. A Zöldek (Bajtak) 3,22 százalékos előrevetített eredménnyel nem érte el a parlamenti küszöböt.
Az előzetes választási eredményeket hétfő reggel teszi közzé a kazah központi választási bizottság, illetve a végleges eredményeket tíz napon belül ismerteti.
A mostani voksolás újdonságai közé tartozott, hogy a pártokhoz nem kötődő jelöltek is indulhattak, ami 2004 óta először fordult elő. A Medzsliszbe való bejutás küszöbét 5 százalékra csökkentették, és 30 százalékos kvótát vezettek be a nők, a fiatalok és a fogyatékkal élők számára.

Az előző törvényhozásban mindössze három párt képviseltette magát, és mindannyian Kaszim-Zsomart Tokajev elnököt támogatták, akit novemberben a szavazatok több mint 80 százalékával újraválasztottak.
Tokajev a 2022. januári zavargások után szakított mentorával és elődjével, a három évtizeden át hatalmon lévő Nurszultan Nazarbajevvel. Tavaly januárban a magas megélhetési költségek elleni tiltakozások lángba borították az országot, a tiltakozó akciók fő színtere Almati volt. A tiltakozásoknak és azt követő rendteremtésnek 238 halálos áldozata volt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!