Összehasonlításképpen a brit hadsereg tartalékos szárnya évente 27 nap szolgálatot vár el a katonáktól − írja a Breitbart hírportál. Ha a tartalékosok teljesítik ezt a követelményt, akkor készpénzjutalmat – „fejpénzt” – kapnak.
Csak papíron létezik a német tartalékos haderő
A német tartalékos katonák szövetségének vezetője szerint csak papíron létezik a német hadsereg tartalékos szárnya, ugyanis ezeknek a csapatoknak nincs megfelelő felszerelése és nem részesültek megfelelő kiképzésben.

Kihívások a Bundeswehr előtt
A német hadseregnek egyébként is komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Boris Pistorius német védelmi miniszter április elején egy interjúban arról beszélt, nem számít arra, hogy a Bundeswehr, vagyis a német védelmi erő felszerelési hiányosságai hamarosan megszűnnek. Sőt, a szociáldemokrata tárcavezető szerint
mindannyian tudjuk, hogy a meglévő hiányosságokat 2030-ig nem lehet teljesen megszüntetni. Ezért prioritásokat kell felállítanunk.
Az egyik ilyen prioritás szerinte a NATO keleti szárnyának védelme. Ehhez azonban olyan képességekre van szükség, amelyeket hadianyaggal, felszereléssel és személyzettel kell ellátni. Németország nehéz helyzetbe hozta magát azzal, hogy tetemes mennyiségű fegyvert, felszerelést és lőszert adott Ukrajnának az Oroszország elleni háborúhoz, a lőszer- és fegyverraktárak szinte teljesen kiürültek. A védelmi miniszter ezért azt sürgeti, hogy a kormány gyorsítsa fel a tárgyalásokat a hadiipar résztvevőivel.
Kiderült azonban, hogy nem csupán azzal van gond, hogy nincsenek fegyverek és lőszerek. Nemrég jelent meg a német hadsereg fegyveres erőkért felelős parlamenti biztosának éves jelentése a Bundeswehr aktuális állapotáról, a dokumentumban pedig siralmasabbnál siralmasabb tényekre világítottak rá. Mint kiderült, a fegyver- és lőszerraktárak mellett a ruházati és alkatrészraktárak is szinte üresen állnak.
Borítókép: német tartalékosok (Fotó: Bundeswehr/Jana Neumann)
További Külföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!