Jeruzsálemben találkozhat Ferenc pápa és Kirill pátriárka

Ferenc pápa közölte, hogy előkészületek folynak egy Kirill orosz pátriárkával való jeruzsálemi találkozó megrendezésére – jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség vasárnap Leonyid Szevasztyjanovra, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnökére hivatkozva, aki levelezésben áll a katolikus egyházfővel.

Munkatársunktól
Forrás: MTI2023. 03. 12. 18:41
FERENC pápa; Kirill
Havanna, 2016. február 12. Ferenc pápa (k) és Kirill, Moszkva és egész Oroszország ortodox pátriárkája (b) a havannai José Martí Nemzetközi Repülõtér tranzitvárójában 2016. február 12-én. Az 1054-es nagy egyházszakadás óta elõször találkozik egymással a római katolikus és az orosz ortodox egyház feje. Ferenc pápa úton Mexikóba állt meg Havannában, ahol Kirill hivatalos látogatást tesz. (MTI/EPA/AFP pool/Adalberto Roque) Fotó: Adalberto Roque
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nemrégiben – körülbelül egy hete – írt nekem arról, hogy Jeruzsálemben találkozót készítenek elő. Azt mondta, Kirill pátriárkát testvérének tekinti, és teljes az egyetértés közöttük” – idézte a hírügynökség Szevasztyjanovot. 

Tavaly felmerült a Ferenc pápa és Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája második találkozójának lehetősége, amely végül nem jött létre. A lehetséges helyszínek között Jeruzsálemet, majd az ismét Asztanának átnevezett kazah fővárost, Nur-Szultánt emlegették, ahol a katolikus egyházfő részt vett világvallások és hagyományos vallások vezetőinek tanácskozásán. 

Kirill lemondta a kazahsztáni fórumon való részvételét. Antonyij (Szevrjuk) volokalamszki metropolita, az Orosz Ortodox Egyház külső egyházi kapcsolatok osztályának elnöke korábban a RIA Novosztyinak azt mondta, hogy az egyházfők lehetséges jeruzsálemi találkozóját a Szentszék fagyasztotta be. 

A metropolita szerint a Vatikán egy tavasszal megtartandó eszmecsere lehetőségét mérlegelte. A pápa és a pátriárka először 2016. február 12-én találkozott. Az eseményt történelmi jelentőségűnek minősítették, mert az 1054-es nagy keresztény egyházszakadás óta ez volt az első alkalom volt, hogy a római katolikus egyház és a legnépesebb ortodox felekezet vezetője személyesen tárgyalt egymással. 

A pápa legutóbb a La Nación című argentin lap szombati számában megjelent interjújában jelezte, hogy kész lenne közvetíteni az orosz–ukrán háborúban, és elutazni a szembenálló felek fővárosába. Szevasztyjanov február 27-én azt mondta a RIA Novosztyinak, hogy a katolikus egyházfő tervet dolgozott ki az ukrajnai helyzet békés rendezésére, tárgyalásokat sürget a felek között, és kész lenne ezek helyszínéül a Vatikánt felajánlani. 

Terítékre kerülhet az ukrajnai kolostor ügye

Az orosz óhitűek tisztségviselője február 15-én ugyanennek a hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy Ferenc pápa szeretné megvitatni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az Oroszország és a Nyugat közötti európai konfrontáció békés rendezésére vonatkozó tervét. Kirill pátriárka szombaton felhívást intézett a világ ortodox egyházai és más vallási felekezetei vezetőihez  – köztük Ferenc pápához  –, valamint nemzetközi szervezetek tisztségviselőihez  – mások mellett António Guterres ENSZ-főtitkárhoz  –, és ebben arra kérte őket, hogy tegyenek meg minden lehetséges erőfeszítést a Moszkva által kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyház szerzeteseinek a kijevi barlangkolostor épületegyütteséből való kiűzése ellen. 

A pátriárka sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az ukrán állami vezetés ezzel az intézkedésével a legdurvább módon lábbal tiporja a demokratikus normákat, valamint az emberi és szabadságjogokat, amelyeknek a tiszteletben tartása iránt elkötelezettnek vallja magát. 

Érvelése szerint a kolostorhoz intézett ultimátum jogilag megalapozatlan, a szerzetesek kilakoltatása indokául szolgáló állítólagos szabálytalanságokat pedig egy olyan bizottság állapította meg, amelynek tevékenysége nem volt átlátható és politikailag befolyásolt volt. Figyelmeztetett: a kolostor erőszakos bezárása oda vezet majd, hogy ukrajnai hívők millióinak sértik meg a vallásszabadsághoz való jogát. 

Nehezményezte egyebek között, hogy a szerzetesekre egyre nagyobb nyomás nehezedik, szállásukon az ukrán biztonsági szolgálatok házkutatást tartottak, és lejárató kampányt indítottak ellenük Ukrajnában. A pátriárka a Kijevi-Pecserszka Lavra jelentőségét hangsúlyozva rámutatott, hogy ez volt az első, 11. század óta létező kolostor a Kijevi Ruszban, amely az orosz, ukrán és fehérorosz nép közös lelki és szerzetesi hagyományának őse. 

 –Ez civilizációnk és nemzeti kultúránk bölcsője. Ezeréves történelme során a kolostor többször szenvedett a keresztényekkel szembeni garázdálkodásoktól, idegen hódításoktól és egyenesen az üldöztetéstől. De csak a harcias ateista hatalom idején, a huszadik században űzték ki a Kijevi-Pecserszka Lavra szerzeteseit a kolostorból  – hangoztatta Kirill. 

Emlékeztetett arra, hogy a szerzetesek új generációi élesztették újjá a kolostort, jelentős erőfeszítéseket téve és erőforrásokat fordítva a helyreállítására, a régi lelki hagyományok újjáélesztésére, minimális állami segítséggel vagy annak hiányában. 

Hangsúlyozta, hogy a kijevi barlangkolostor összortodox jelentőségű kegyhely, amelynek templomait zarándokok ezrei keresik fel évente, amelyben több mint kétszáz szerzetes, illetve novícius él, és amely egyúttal az Ukrán Ortodox Egyház adminisztratív központja is. A férfikolostor kilakoltatásnak határidejét március 29-ben szabták meg. A szerzetesek közölték, hogy nem hajandók alávetni magukat a határozatnak.

Borítókép: Ferenc pápa és Kirill, Moszkva és egész Oroszország ortodox pátriárkája a havannai José Martí Nemzetközi Repülőtér tranzitvárójában 2016. február 12-én. (Forrás: MTI/EPA/AFP pool/Adalberto Roque)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.