időjárás 18°C Jusztina 2023. szeptember 26.
logo

Szíriában végeztek az Iszlám Állam egyik magas rangú parancsnokával

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2023.04.04. 10:38 2023.04.04. 13:01
Szíriában végeztek az Iszlám Állam egyik magas rangú parancsnokával

Az amerikai erők végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet egyik magas rangú parancsnokával Szíria északnyugati részén – jelentette be az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnoksága (Centcom).

A tájékoztatás szerint Hálid Ájid Ahmed al-Dzsabúri egy hétfői dróncsapásban vesztette életét, az akciónak nem voltak civil áldozatai.

Dzsabúri volt a terrorszervezeten belül az európai merényletek megszervezéséért felelős parancsnok – áll a közleményben, melyben hozzáteszik, hogy a parancsnok halála vélhetően egy időre megbénítja a külföldi merényletekkel foglalkozó csoportot.

Michael Erik Kurilla, a Centcom vezetője mindazonáltal figyelmeztetett, hogy az Iszlám Állam továbbra is veszélyt jelent, nemcsak Szíriára, hanem a térségen túlra is.

Noha a szervezet meggyengült, még mindig képes merényleteket végrehajtani a Közel-Keleten, és nem hagy fel azon próbálkozásaival sem, hogy a régión túlra is kiterjessze tevékenységét

– szögezte le a tábornok.

Az ENSZ márciusban szintén arra figyelmeztetett, hogy az Iszlám Állam még mindig fenyegetést jelent a térség országaira. A világszervezet becslései

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet úgy tudja, Dzsabúri tíz napja érkezett a lázadók irányította Idlíb tartományba, ahol a háza közelében végeztek vele.

Az Iszlám Állam 2014 nyarán hatalmas területeket vont ellenőrzése alá Szíriában és a szomszédos Irakban. A terroristák többévnyi vérontást követően a Washington vezette nemzetközi koalíciónak köszönhetően 2019 márciusában katonai vereséget szenvedtek Szíriában is. A szélsőségesek Szíria sivatagos, nehezen megközelíthető és gyéren lakott részébe szorultak vissza, ahonnan kiindulva gerillahadviselést folytatnak, valamint merényleteket követnek el.

Az amerikai erők az utóbbi években folytatták támadásaikat az al-Kaida és az Iszlám Állam dzsihadistái és rejtekhelyei ellen Szíria északnyugati részén. A légicsapások az al-Kaida terrorszervezetből kinőtt Hurász ad-Dín (A vallás őrzői) nevű csoport több tagjával is végeztek a lázadók ellenőrizte Idlíb tartományban.

Borítókép: Dróntámadással ölték meg Szíriában az Iszlám Állam magas rangú parancsnokát, állítja az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnoksága (Centcom) (Fotó: Al Jazeera English/Twitter)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.