Mongólia 3. rész – A Lángoló szikláktól Onga csöndjéig

Azt muzsikálja fülembe a szél, hogy nem szabad elfelejteni: akik világmegváltónak jönnek, és „modernizálni” meg „társadalmat átalakítani” akarnak, mind ugyanazok.

Mongolia, province of Omnogobi, Bayan Zag (Photo by GUIZIOU Franck / hemis.fr / Hemis via AFP) Fotó: Hemis via AFP

Bayan Zag...

Ha van valami jó bennünk „boomerekben”, akkor az az, hogy szeretjük tudni, hol vagyunk. Mert még érdekel minket a bennünket körülvevő világ. Éppen ezért megkérdezzük Tulgát, jelent-e valamit az, hogy Bayan Zag. Ugyanis itt vagyunk, Bayan Zagban. Tulga pedig készségesen elmagyarázza, hogy a Bayan Zag jelentése annyi, mint „zagban gazdag”.

Eddig nagyon jó, de mi, „boomerek” ilyenkor elkezdünk ragaszkodni további tudásokhoz, s ezért feltesszük a már elsőre sem logikátlannak tűnő kérdést: Mi az a „zag”?

Tulga pedig ezt is készségesen elmagyarázza.

Egyetlen fafajta van ezen a vidéken, amely nem csak képes, de hajlandó is megélni itt, s ennek a makacs, erős, kitartó és fafejű fának neve: zag. Róla kapta nevét az egész tartomány, amely tehát: zagban gazdag.

Fölöttébb érdekes zag erdőben járni, ugyanis a zag erdő térdig ér, s ettől az ember Gullivernek érzi magát Liliputban. És ezek a zag fák mutatják a szélnek az utat. 

Arra komám, arra, mindig csak arra, mert arra sincsen semmi, csak a nagy, határtalan végtelenség, kő és homok és forróság, arra komám, arra, menj, ameddig tudsz, ahol megtalálod a csend sírját, mert ő is ide jár meghalni, de feltámad mindig, ha ember jár a vidéken, mert az ember felrázza örök álmából, csak azért, hogy hallja a hangját, s elnyomja vele saját lelkének felesleges hangjait.

A szél hallgat a zag erdő jó tanácsára, és csak megy, mindig arrafelé, s hordja a port, a homokot, a forróságot, a nap mérges tüzét, s olykor nagy kegyesen esőt is hoz ajándékba, s akkor felszínre merészkedik a milliónyi rejtőzködő élet, aztán ha a felhők tovább állnak, életre kelnek a Lángoló sziklák...

Először alkonyatkor megyünk ki a Lángoló sziklákhoz.

Roy Chapman Andrews amerikai paleontológus adta a nevüket, amikor itt kutatott az 1920-as években. Egészen biztos vagyok benne, hogy van tökéletes tudományos magyarázat arra, miért ilyen színűek ezek a sziklák, és majd egyszer, mondjuk húsz év múlva, ha nyolcvan évesen visszatérek ide hegymászó edzést tartani, elmondom majd az összes tudományos magyarázatot – feltéve, hogy lesz valaki, aki tologat közben. De most valamiért egy sem érdekel. Most csak bámulom ezt a csodát, és Newton sorai járnak a fejemben:

Aki kiissza félig a tudomány kelyhét, ateista lesz. Aki kiissza egészen, a kehely alján meglelé Istent.

Az ateisták klubjában nyilván megfednék Newtont ezért a mondatáért, hogy nem elég képzett és felvilágosult, de hát, döntse el mindenki magában, ez kit minősít. És itt, Őfelsége a Természet egyik csodálatos palotájában ez teljesen mindegy is.

Csak bámulom a sziklákat.

Olyan egészen, mint a Monument Valley.

Ha most jönne Winnetou, és ellovagolna itt előttünk, meg sem lepődnék. Inkább néznék „oldshatterhandosan”, és üdvözölném őt, szeretettel.

De hát, erre nem járnak indiánok. Bár az igazság kedvéért jegyezzük meg, innen, Belső-Ázsiából népesítették be emberek a teljes amerikai kontinenst, Alaszkától a Tűzföldig, az utolsó jégkorszak idején, amikor befagyott a Bering-szoros.

De, ismétlem, most errefelé hiába várná bárki is Winnetout.

Nagyobb a valószínűsége, hogy feltűnik az alkonyatban néhány dinoszaurusz.

A Góbi sivatag sziklái. (Forrás: kaikups)

Az imént már emlegetett amerikai paleontológus, Roy Chapman Andrews nem azért jött ide 1921-ben, hogy elnevezze ezeket a vöröslő sziklákat „Lángoló szikláknak”, mert lássuk be, fontos a dolgok el- és megnevezése, de pusztán ezért senki sem ugrik át az Egyesült Államokból Mongóliába.

Andrews sem ezért jött. Hanem azért, hogy fosszíliák után kutasson. S ha már megtett ekkora utat, akkor meg is találta itt a világ első dinoszaurusz tojásait, továbbá velociraptorokat is leltek errefelé.

Megtankolunk Bulgánban, és elhatározzuk, hogy visszajövünk hajnalban is, hátha nagyobb lesz a lángolás, és kevesebb a viharfelhő.

Hajnali öt óra...

Talán kicsit jobb a helyzet, mint tegnap alkonyatkor, s ha erősen el akarom képzelni, akkor most már majdnem lángolnak ezek a sziklák, de lássuk be, nem is a lángolásuk az örök, hanem az ittlétük. S ma már meg tudjuk mutatni azt a lángolást úgy is, hogy éppen nincs lángolás – nézzék csak...

De ezek a sziklák itt vannak mindig. S ki tudja, mi mindent rejtegetnek a mélyükben még, amit remélhetőleg soha nem fogunk megtudni, mert akkor nem lesznek itt többé ezek a sziklák sem. Se lángolva, se lángolás nélkül. Ezért mondom, maradjon csak titok, ami titok, így is éppen elegendő üzlet telepedett már rá a föld egykori urainak, a dinoszauruszoknak emlékére és maradványaira.

Egy sztúpa köszön ránk a reggelben – s ha már itt van, akkor sofőrjeink el is végzik a rituálét, nem értve őket csak feltételezem, szerencsés utat kívánnak mindannyiunknak.

Onga...

Az egykor hatalmas kolostoregyüttes romjainál egy gyönyörű argali trófea fogad.

– Itt a halállal fogsz találkozni... – súgja, és tudom, hogy igaza van. S mert a halállal találkozni nem könnyű, ezért előbb igyekszem személyteleníteni a dolgot, csupa okossággal.

Egy tanulmányban például ezt olvashatjuk:

„(...) a mongol egyházfők már hivataluknál fogva is álladó szereplői voltak a mongol történelemnek. Erre részben egyházi méltóságuk, részben a buddhista egyház által a mongol társadalomban betöltött szerep predesztinálta őket. Így történt ez a cím létrejöttekor (1650) az első mongol egyházfő, Öndör gegēn Janabajar idején, és 1911- ben is, amikor a 8. bogd gegēn a mongol állam irányítójává vált. Tényleges hatalma elvesztése után (1921) puszta jelenlétével meg tudta védeni az egyházat az új politikai hatalomtól, és halála után környezete a gelugpa hagyományoknak megfelelően intézkedett az újraszületés kereséséről. A bolsevik hatalom képviselői azonban megtiltották, hogy az új megtestesülést felkutassák, illetve hivatalos formában is deklarálták, hogy a mongol egyházfő nem fog újjászületni. 1924-ben ugyan törvényben tiltották meg a mongol egyházfő újabb megtestesülésének felkutatását, egy néhány szerzetesből álló csoport mégis elindult Tibet felé. Tevékenységüket nem koronázhatta siker, többen az életükkel fizettek bátor tettükért, és ezzel a leszámolással látszólag be is fejeződött a mongol egyházfők története. Az 1924 augusztusában a Nagy Népi Hurál által elfogadott új alkotmány már törvényileg akadályozta az egyház korábbiakhoz hasonló működését. Mongóliában is megindult az a folyamat, mely az egyházellenes bolsevik kormányok tevékenységét jellemezte minden olyan országban, ahol hatalomra kerültek. A végrehajtás konkrét lépései ugyan mindenhol eltértek valamelyest, de a cél ugyanaz volt: megtörni az egyház tekintélyét, majd a híveket adminisztratív, sőt ha kell erőszakos eszközökkel elfordítani az egyháztól. Ez a tevékenység Mongóliában az 1937-es nagy egyházellenes pogromokban érte el véres csúcspontját.”

„Nagy egyházellenes pogromok” – ez így olyan semleges, olyan távoli, olyan semmitmondó.

De még ezt is lehet fokozni – tessék:

„Amikor a forradalmárok átvették a hatalmat, legfőbb igyekezetük az ország modernizálása volt valamint a társadalom átalakítása.

A zaklatások, kiegyezések, felkelések által fémjelzett csatározás a buddhista egyház fokozatos legyengüléséhez vezetett. Adókötelezettségét törvényben szabályozták, megtiltották számukra a gyermekek oktatását és betiltották a szerzetesek toborzását és az újabb élő buddhák beiktatását. Ez az időszak egybeesett Sztálin Orosz ortodox egyházzal szembeni üldözésével.

Robert Rupen szerint az 1920 és 1940 közötti időszakban a 110 ezer fős szerzetesség létszáma a felére zuhant. 1938-ban — a japánokkal való cselszövés vádja mellett — a maradék kolostorokat is felszámolták, tulajdonaikat elkobozták és papjaikat internálták, kivégezték vagy megfosztották címeiktől. Azokat az egyházi épületeket, amelyeket addig még nem romboltak le, elfoglalták és kormányirodaként vagy iskolaként hasznosították.”

Ugye, milyen hűvös? És azok a „forradalmárok” úgyis csak „modernizálni” akartak, meg „társadalmat átalakítani”.

Akkor nézzük meg, mi is történt itt Ongában.

Az Onga folyó két partján álló egykori kolostoregyüttes volt Mongólia legnagyobb buddhista kolostora. A folyó egyik partján állt Barlim kolostor, míg a másikon a Khutagt. Ez utóbbi volt a korábbi, összesen 11 templomot foglalt magába. A másik pedig 17-et, közöttük egész Mongólia egyik legnagyobb templomát. Ezt a buddhista központot 1660-ban alapították, négy buddhista egyetem működött benne, s minden túlzás nélkül állíthatjuk, ez volt Mongólia egyik szellemi központja.

Több mint ezer szerzetes élt a kolostor falai között.

És akkor megérkeztek a „modernizálók”, a „társadalom átalakítók”. És átalakítottak...

A hivatalos történetírás szerint 1937-ben Csojbalszan vezetésével kétszáz szerzetest öltek meg itt a kommunisták, a többieket bebörtönözték vagy erőszakkal besorozták a vörös hadseregbe.

A mongolok nem hivatalos kollektív emlékezete szerint ezer szerzetest végeztek ki Ongában. Majd mindent leromboltak.

Az átalakítás sikerült...

Aztán egészen a mongol rendszerváltásig Csojbalszannak szobra állt Ulánbátor főterén – ugye, milyen ismerős? A wikipédia pedig így ír róla:

„Szerzetesnek tanult, de megszökött, és 1914-ben Oroszországba ment tanulni. 1917-ben visszatért Mongóliába, és utána távírásziskolát végzett. 1919-ben csatlakozott a kommunistákhoz. 1919. június 14-én Szovjet-Oroszországba utazott Szühebátorral együtt. Az Ungern bárót legyőző Vörös Hadsereggel tért vissza Mongóliába. 1921. március 16-án a Népi Hadsereg politikai biztosa lett. 1928-ban az MNFP VIII. pártkongresszusán „leleplezte” a jobboldali elhajlást. 1931-ben külügyminiszter, majd mezőgazdasági miniszterként felügyelte a kollektivizálást. 1932-ben részt vett a „baloldali elhajlók" elítélésében. A 30-as évek évek közepén meredeken ívelt felfelé a karrierje. 1935-ben a miniszterelnök első helyettese, 36-ban belügyminiszter, majd 37-ben a Népi Hadsereg főparancsnoka és honvédelmi miniszter. 1939-től a kormány feje. A Szovjetunióban zajló tisztogatásokkal párhuzamosan félreállította Gendent, Demidet és Amart, így versenytárs nélkül maradva a 40-es években kiépítette saját személyi kultuszát, ugyanakkor Moszkvával szemben nagyfokú opportunizmust tanúsított. Uralma alatt ismerték el a nagyhatalmak Mongóliát függetlennek, ugyanakkor számos buddhista kolostor lerombolása és a lámák üldöztetése is ekkor történt.”

Milyen hűvös, milyen távolságtartó, mennyire aljas és becstelen ez így.

Fúj a szél az Onga kolostor romjai felett. Azt muzsikálja éppen, hogy nem az emberi ostobaság a legnagyobb – bár az is szép eredményeket tud felmutatni–, hanem az emberi aljasság és kegyetlenség.

Azt muzsikálja fülembe a szél, hogy nem szabad elfelejteni: akik világmegváltónak jönnek, és „modernizálni” meg „társadalmat átalakítani” akarnak, mind ugyanazok. Legyenek akár kommunisták, akár nácik, akár újabban neomarxisták, anarchisták, wok-idióták, gender-elmebetegek, a cancel culture megszálottjai – mindegy. A világmegváltók útját mindig tömegsírok kísérik, és mindig így kell viszonyulni hozzájuk.

Fúj a szél az Onga kolostor romjai felett.

Beszélik, amikor a kommunisták megölték itt az ezer szerzetest, elapadt az Onga folyó vize. S a mongolok úgy tartják, ha visszaépítik eredeti állapotában a kolostort, újra megindul majd régi bőségében a folyó vize is.

Legyen így, drága barátaim.

Adja az ég, hogy sikerüljön az újjáépítés, és a felejtés úgy, hogy soha nem felejtitek, amit nem szabad elfelejteni...

Borítókép: A Bayan Zag (Forrás: Franck Guiziou/hemis.fr/Hemis via AFP)