Bayan Zag...
Ha van valami jó bennünk „boomerekben”, akkor az az, hogy szeretjük tudni, hol vagyunk. Mert még érdekel minket a bennünket körülvevő világ. Éppen ezért megkérdezzük Tulgát, jelent-e valamit az, hogy Bayan Zag. Ugyanis itt vagyunk, Bayan Zagban. Tulga pedig készségesen elmagyarázza, hogy a Bayan Zag jelentése annyi, mint „zagban gazdag”.
Eddig nagyon jó, de mi, „boomerek” ilyenkor elkezdünk ragaszkodni további tudásokhoz, s ezért feltesszük a már elsőre sem logikátlannak tűnő kérdést: Mi az a „zag”?
Tulga pedig ezt is készségesen elmagyarázza.
Egyetlen fafajta van ezen a vidéken, amely nem csak képes, de hajlandó is megélni itt, s ennek a makacs, erős, kitartó és fafejű fának neve: zag. Róla kapta nevét az egész tartomány, amely tehát: zagban gazdag.
Fölöttébb érdekes zag erdőben járni, ugyanis a zag erdő térdig ér, s ettől az ember Gullivernek érzi magát Liliputban. És ezek a zag fák mutatják a szélnek az utat.
Arra komám, arra, mindig csak arra, mert arra sincsen semmi, csak a nagy, határtalan végtelenség, kő és homok és forróság, arra komám, arra, menj, ameddig tudsz, ahol megtalálod a csend sírját, mert ő is ide jár meghalni, de feltámad mindig, ha ember jár a vidéken, mert az ember felrázza örök álmából, csak azért, hogy hallja a hangját, s elnyomja vele saját lelkének felesleges hangjait.
A szél hallgat a zag erdő jó tanácsára, és csak megy, mindig arrafelé, s hordja a port, a homokot, a forróságot, a nap mérges tüzét, s olykor nagy kegyesen esőt is hoz ajándékba, s akkor felszínre merészkedik a milliónyi rejtőzködő élet, aztán ha a felhők tovább állnak, életre kelnek a Lángoló sziklák...
Először alkonyatkor megyünk ki a Lángoló sziklákhoz.
Roy Chapman Andrews amerikai paleontológus adta a nevüket, amikor itt kutatott az 1920-as években. Egészen biztos vagyok benne, hogy van tökéletes tudományos magyarázat arra, miért ilyen színűek ezek a sziklák, és majd egyszer, mondjuk húsz év múlva, ha nyolcvan évesen visszatérek ide hegymászó edzést tartani, elmondom majd az összes tudományos magyarázatot – feltéve, hogy lesz valaki, aki tologat közben. De most valamiért egy sem érdekel. Most csak bámulom ezt a csodát, és Newton sorai járnak a fejemben:
Aki kiissza félig a tudomány kelyhét, ateista lesz. Aki kiissza egészen, a kehely alján meglelé Istent.
Az ateisták klubjában nyilván megfednék Newtont ezért a mondatáért, hogy nem elég képzett és felvilágosult, de hát, döntse el mindenki magában, ez kit minősít. És itt, Őfelsége a Természet egyik csodálatos palotájában ez teljesen mindegy is.
Csak bámulom a sziklákat.
Olyan egészen, mint a Monument Valley.
Ha most jönne Winnetou, és ellovagolna itt előttünk, meg sem lepődnék. Inkább néznék „oldshatterhandosan”, és üdvözölném őt, szeretettel.
De hát, erre nem járnak indiánok. Bár az igazság kedvéért jegyezzük meg, innen, Belső-Ázsiából népesítették be emberek a teljes amerikai kontinenst, Alaszkától a Tűzföldig, az utolsó jégkorszak idején, amikor befagyott a Bering-szoros.
De, ismétlem, most errefelé hiába várná bárki is Winnetout.
Nagyobb a valószínűsége, hogy feltűnik az alkonyatban néhány dinoszaurusz.
Az imént már emlegetett amerikai paleontológus, Roy Chapman Andrews nem azért jött ide 1921-ben, hogy elnevezze ezeket a vöröslő sziklákat „Lángoló szikláknak”, mert lássuk be, fontos a dolgok el- és megnevezése, de pusztán ezért senki sem ugrik át az Egyesült Államokból Mongóliába.
Andrews sem ezért jött. Hanem azért, hogy fosszíliák után kutasson. S ha már megtett ekkora utat, akkor meg is találta itt a világ első dinoszaurusz tojásait, továbbá velociraptorokat is leltek errefelé.
Megtankolunk Bulgánban, és elhatározzuk, hogy visszajövünk hajnalban is, hátha nagyobb lesz a lángolás, és kevesebb a viharfelhő.
Hajnali öt óra...
Talán kicsit jobb a helyzet, mint tegnap alkonyatkor, s ha erősen el akarom képzelni, akkor most már majdnem lángolnak ezek a sziklák, de lássuk be, nem is a lángolásuk az örök, hanem az ittlétük. S ma már meg tudjuk mutatni azt a lángolást úgy is, hogy éppen nincs lángolás – nézzék csak...
De ezek a sziklák itt vannak mindig. S ki tudja, mi mindent rejtegetnek a mélyükben még, amit remélhetőleg soha nem fogunk megtudni, mert akkor nem lesznek itt többé ezek a sziklák sem. Se lángolva, se lángolás nélkül. Ezért mondom, maradjon csak titok, ami titok, így is éppen elegendő üzlet telepedett már rá a föld egykori urainak, a dinoszauruszoknak emlékére és maradványaira.
Egy sztúpa köszön ránk a reggelben – s ha már itt van, akkor sofőrjeink el is végzik a rituálét, nem értve őket csak feltételezem, szerencsés utat kívánnak mindannyiunknak.
Onga...
Az egykor hatalmas kolostoregyüttes romjainál egy gyönyörű argali trófea fogad.
– Itt a halállal fogsz találkozni... – súgja, és tudom, hogy igaza van. S mert a halállal találkozni nem könnyű, ezért előbb igyekszem személyteleníteni a dolgot, csupa okossággal.
Egy tanulmányban például ezt olvashatjuk:
„(...) a mongol egyházfők már hivataluknál fogva is álladó szereplői voltak a mongol történelemnek. Erre részben egyházi méltóságuk, részben a buddhista egyház által a mongol társadalomban betöltött szerep predesztinálta őket. Így történt ez a cím létrejöttekor (1650) az első mongol egyházfő, Öndör gegēn Janabajar idején, és 1911- ben is, amikor a 8. bogd gegēn a mongol állam irányítójává vált. Tényleges hatalma elvesztése után (1921) puszta jelenlétével meg tudta védeni az egyházat az új politikai hatalomtól, és halála után környezete a gelugpa hagyományoknak megfelelően intézkedett az újraszületés kereséséről. A bolsevik hatalom képviselői azonban megtiltották, hogy az új megtestesülést felkutassák, illetve hivatalos formában is deklarálták, hogy a mongol egyházfő nem fog újjászületni. 1924-ben ugyan törvényben tiltották meg a mongol egyházfő újabb megtestesülésének felkutatását, egy néhány szerzetesből álló csoport mégis elindult Tibet felé. Tevékenységüket nem koronázhatta siker, többen az életükkel fizettek bátor tettükért, és ezzel a leszámolással látszólag be is fejeződött a mongol egyházfők története. Az 1924 augusztusában a Nagy Népi Hurál által elfogadott új alkotmány már törvényileg akadályozta az egyház korábbiakhoz hasonló működését. Mongóliában is megindult az a folyamat, mely az egyházellenes bolsevik kormányok tevékenységét jellemezte minden olyan országban, ahol hatalomra kerültek. A végrehajtás konkrét lépései ugyan mindenhol eltértek valamelyest, de a cél ugyanaz volt: megtörni az egyház tekintélyét, majd a híveket adminisztratív, sőt ha kell erőszakos eszközökkel elfordítani az egyháztól. Ez a tevékenység Mongóliában az 1937-es nagy egyházellenes pogromokban érte el véres csúcspontját.”
„Nagy egyházellenes pogromok” – ez így olyan semleges, olyan távoli, olyan semmitmondó.
De még ezt is lehet fokozni – tessék:
„Amikor a forradalmárok átvették a hatalmat, legfőbb igyekezetük az ország modernizálása volt valamint a társadalom átalakítása.
A zaklatások, kiegyezések, felkelések által fémjelzett csatározás a buddhista egyház fokozatos legyengüléséhez vezetett. Adókötelezettségét törvényben szabályozták, megtiltották számukra a gyermekek oktatását és betiltották a szerzetesek toborzását és az újabb élő buddhák beiktatását. Ez az időszak egybeesett Sztálin Orosz ortodox egyházzal szembeni üldözésével.
