„A Mare Nostrum igazságért kiált, mert partjainál egyrészt bőség, fogyasztás és pazarlás, másrészt szegénység és bizonytalanság uralkodik” – mondta Ferenc a 29 mediterrán ország ifjúsági találkozójának résztvevőivel rendezett találkozóján. „Jajkiáltást hallani, amely a Földközi-tengert, a mare nostrumot, a civilizáció bölcsőjét mare mortuummá változtatja, a méltóság temetőjévé. Ez migráns testvéreink elhaló jajkiáltása” – nyomatékosította a pápa a „mi tengerünk” és a „halál tengere” kifejezést használva latinul. „Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a migránsok befogadásának nehézségeit” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy „a fő szempontnak azonban nem a saját jólétünk megőrzésének, hanem az emberi méltóság védelmének kell lennie”.
Nem az elszigetelődésben van a jövő – jelentette ki az egyházfő. „Azzal, ha megálljt kiáltunk, csak a szemünket hunyjuk be; ha pedig csak magunkat mentjük, az holnap tragédiába torkollik” – fogalmazott. „A jövő nemzedékek háláját vívjuk ki azzal, ha megteremtjük az elkerülhetetlen integráció feltételeit. De bennünket fognak hibáztatni azért, ha csak steril asszimilációt folytatunk” – figyelmeztetett a pápa. Az integráció fáradságos, de előretekintő felkészülés a jövőre – mondta Ferenc pápa. „Az asszimiláció viszont, amely nem veszi figyelembe a különbségeket és mereven ragaszkodik a saját paradigmáihoz, oda vezet, hogy egy eszme uralja el a valóságot és ezzel sodorja veszélybe a jövőt, mert növeli a távolságokat és gettósodást idéz elő, amely ellenségeskedést és intoleranciát szül” – fogalmazott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!