Az elmúlt hónapok legsúlyosabb csapását mérték Harkivra: még mindig kutatnak a túlélők után + videók

Az ukránok máris válaszoltak a támadásra, amelyben legkevesebb 51 ember életét vesztette.

Forrás: MTI2023. 10. 06. 7:17
null
Hroza, 2023. október 5. Áldozatokat keresnek a romok között mentõk Hrozában 2023. október 5-én, miután orosz rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai Harkiv közelében fekvõ falut. Ukrán források szerint legalább 49 ember életét vesztette. MTI/EPA/Jakiv Ljasenko Fotó: Jakiv Ljasenko
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ukrajna pénteken rakétatámadást mért a szevasztopoli orosz Fekete-tengeri Flotta főhadiszállására, az orosz védelmi minisztérium közlése alapján a támadásban egy katona eltűnt. Az ukránok eltalálták a főhadiszállás épületét is, de a tűzoltók megfékezték a tüzet, ám a jelentések szerint több egység kellett, ami azt mutatja, hogy komoly találat lehetett. Azt egyelőre nem tudni, hogy az egyik rakéta eltalálta-e az épületet vagy „csak” a repeszek, illetve a törmelékek rongálták meg azt.

Az ukránok hivatalosan nem mondták ki, hogy ők támadtak, de az ukrán légierő parancsnoka egy videót tett közzé, amelyen látszik, hogy az épületből felszáll a füst, valamint meg is köszönte a katonáknak a támadást. Mikola Olescsuk egy üzenetet is küldött, azt írta,

Megígértük, hogy lesz még.

Az ukrán támadás alig egy nappal azután történt, hogy Oroszország Harkiv megye egyik kistelepülésére mért súlyos támadást.

Az elmúlt hónapok egyik legsúlyosabb bombázásában eltaláltak egy kávézóként és boltként is működő üzlethelyiséget, legkevesebb 51 ember halt meg

 − közölték ukrán tisztségviselők. A halálos áldozatok között egy hatéves kisfiú is van.

Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója és a főügyészi hivatal a Telegramon arról adott hírt, hogy a Kupjanszk közelében lévő Hora faluban az oroszok tűz alá vettek egy üzlethelyiséget. Szavai szerint a támadás pillanatában sok ember tartózkodott az épületben, amely az ágyúzás következtében teljesen romba dőlt.

A mentést végzők még folytatják a kutatást a romok alatt túlélők és holttestek után.

Volodimir Zelenszkij elnök a Telegramon részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és ismételten hangsúlyozta, hogy meg kell állítani az orosz terrort. Az államfő közölte, hogy épp most tárgyal európai vezetőkkel az ukrán légvédelem megerősítéséről. Volodimir Zelenszkij csütörtökön a spanyolországi Granadába utazott, az Európai Politikai Közösség találkozójára.

Ez egy szembetűnően kegyetlen orosz bűncselekmény: rakétacsapás egy közönséges élelmiszerbolt ellen, ez minden kétséget kizáróan szándékos terrortámadás

− mutatott rá Zelenszkij. Ígéretet tett arra, hogy Ukrajna válasza nem marad el, és a csapás − mint írta − korrekt és kemény lesz.

„Mindenki bűnöző, aki segít Oroszországnak a szankciók megkerülésében. Mindenki, aki még mindig Oroszországot támogatja, a gonoszt támogatja. Oroszországnak csak egy dolog miatt van szüksége az ilyen és hasonló terrortámadásokra: azért, hogy népirtó agresszióját új normává tegye az egész világ számára. Egyúttal köszönetet mondok minden vezetőnek, minden embernek, aki támogat minket az élet védelmében” − fogalmazott az elnök.

 

Borítókép: Áldozatokat keresnek a romok között mentők Hrozában 2023. október 5-én, miután orosz rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai Harkiv közelében fekvő falut. Ukrán források szerint legkevesebb 51 ember életét vesztette (Fotó: MTI/EPA/Jakiv Ljasenko)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.