Orwell mind a tíz ujját megnyalná: a késelés után itt az új ír szájkosártörvény

Gumitörvény, vagy inkább gumibot-törvény: az ír kormány olyan törvénytervezetet porolt le, amely alapján akár már pusztán azért is megbüntethetnek valakit, mert egy bevándorlásellenesnek ítélt mémet találnak a telefonján, s ami a leghátborzongatóbb jogi nonszensz, hogy ebben az esetben nem a vádnak kell bizonyítania, hanem a megvádoltnak...

Brüsszel, 2019. február 6. Írország és az Európai Unió zászlói Leo Varadkar ír miniszterelnöknek a brit EU-tagság megszûnésérõl (Brexit) tartott brüsszeli tárgyalásai idején, 2019. február 6-án. Theresa May brit miniszterelnök elõzõ napi kijelentése szerint London nem fogja megengedni, hogy Észak-Írország és az Ír Köztársaság között ismét a múltat felidézõ határellenõrzési rendszer alakuljon ki a brit EU-tagság megszûnése után. MTI/EPA/Olivier Hoslet Fotó: Olivier Hoslet

A Mandineren közölte Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője nyilatkozatát az Írországban történt gyermekkéselés utáni új gyűlöletbeszéd törvénytervezettel kapcsolatban.

„Remegjen a zsarnok / Tábortüzeink lassan leégnek” – Írország himnuszának sorai ezek, és valahogy érdekesen rezonálnak a minapi történésekre. Értve ezalatt az országot elözönlő menekülteket és migránsokat, akik kapcsán az átlagos ír úgy érzi, háttérbe szorult, míg a frissen érkezett idegen előbb juthat lakáshoz az akut lakhatási válság közepette, mint akár az ő fiai, akár a 13 ezer ír hajléktalan. S beleláthatjuk a felháborodást is, amely végigsöpört az országon, nem kizárólagosan amiatt, mert alig egy hete két felnőttet és

három gyereket késelt meg egy algériai származású bevándorló

hanem régóta izzott már a parázs az ír néplélekben, olyannyira, hogy hétből hat nap utcára vonultak valahol tüntetni a nyakló nélkül befogadott embertömegek miatt.

A minapi dublini tüntetésekkel összefüggésben már a legelső éjszaka három tucat embert vettek őrizetbe – egy részük egészen biztosan felhasználta az utcákon uralkodó káoszt arra, hogy boltokat fosztogasson, de nem kizárt, hogy olyan is közöttük van, akit úgymond garázdaság miatt vertek bilincsbe. A mainstream sajtó a legtermészetesebb módon „szélsőjobboldalizta” le a tiltakozókat, az őrizetbe vettek pedig kiváló lehetőséget biztosítottak Leo Varadkar miniszterelnök és kabinetje számára arra, hogy összemossa őket a valódi tüntetők tömegeivel, így bagatellizálva és kriminalizálva a tiltakozást.

Most úgy tűnik, hogy a dublini kormány nem csak az indulatok félresiklatására használja fel a történteket, azaz

nem csak kivédeni igyekszik a csapást, hanem támadásba is lendül.

Legalábbis erre utal, hogy – mint arról a The Fox News beszámolt – a „gyűlölethullámra” reagálva egy múlt pénteki beszédében Varadkar belengette a „gyűlölet elleni törvények modernizálását” az elkövetkező hetekben.

A migránsokat kritizálni tilos

„Szerintem most már nagyon nyilvánvaló mindenki számára, hogy ezek a törvények nem elég naprakészek a közösségi média korában” – fogalmazott, mintha a gyűlöletkeltés okozta volna az előző napi zavargásokat, és nem egy kisgyerekeket késelő bevándorló. Új jogszabály kell, mondta, és „ezt néhány héten belül be kell vezetnünk, mert itt nem csak a közösségimédia-platformoknak van felelősségük, hanem nekik is,

akik gyűlöletkeltő és erőszakra buzdító tartalmakat töltenek fel az internetre”.

A kritikusok, mint a Fox News megjegyzi, attól tartanak, hogy a tömeges migrációtól idegenkedő írek bebörtönzéséhez vezethet az új jogszabály, amely ilyen kitételt tartalmaz: „a rasszizmus és a xenofóbia közvetlen erőszak a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása ellen, az elvek ellen, amelyekre az Európai Unió alapul és amelyeket a tagállamok is osztanak”.

Márpedig, mutat rá a portál, a „xenofóbia” könnyedén ráhúzható minden írre, aki ellenzi a tömeges migrációt a hazájában, úgy, hogy az „írásbeli vagy képi tartalmak terjesztése” önmagában büntetendő cselekményként került be a szövegbe.

A javaslat már egyszer magába szívhatta az ír szabadság levegőjét a parlamentben, mégpedig amikor júniusban Pauline O'Reilly zöldpárti szenátor beszédben kelt annak védelmére, mondván, valóban

korlátozzuk a szabadságot, de a közjóért tesszük!

Mindennek a hűséges rendőrség is közleményben ágyazott meg, amely „zavargó csőcselékként” hivatkozott a tüntetőkre, mondván, „egyértelmű, hogy az emberek a közösségi médián, az interneten keresztül radikalizálódtak”.

Orwell disztópiája kicsiben 

Azt érdemes hozzáfűzni, hogy a késő tavasszal-nyáron már egy kört futott tervezet ennél még zaftosabb részleteket is tartalmaz, ami ellen ekkor még Elon Musk is kikelt. A tervezet ugyanis szélsőséges esetben börtönnel is fenyegetheti azokat az ír polgárokat, akik „olyan anyagok birtokában vannak, amelyek bizonyos védett tulajdonságokat kritizálnak, a nemi identitástól az etnikumig; a Fox egy másik cikkben felidézi, sokaknak George Orwell 1984 című kötetében leírt disztopikus világa ugrott be erről.

A börtönhöz ugyanis elég olyan anyagot készíteni vagy birtokolni, amely „valószínűleg erőszakot vagy gyűlöletet szít egy személy vagy személyek csoportja ellen azok védett tulajdonságai kapcsán”, s amely a nyilvánosság egy részéhez való eljuttatás céljából készült. Külön szép volt az ekkori szövegváltozatban a védett tulajdonságok felsorolása tekintetében a „gender”: „egy személy nemét jelenti, vagy azt a nemet, amelyet a személy preferált nemeként fejez ki, vagy amellyel a személy azonosítja a transzneműt, valamint a férfi és női nemtől eltérő nemet”. Magyarán a tervezet eredetileg inkább a „transzfóbok” büntetését célozta, s ekkoriban amiatt vert fel nagy port, mert szélsőséges alkalmazásával

akár a Bibliát vagy katolikus hittételeket is büntetendő gyűlöletbeszédként lehetett értelmezni.

S ami még szebb, a bizonyítási eljárás is fordított, vagyis az ártatlanság vélelme helyett a bűnösség vélelme lép színtérre: eszerint „ha bebizonyosodik, hogy a vádlott az említett anyag birtokában volt, és megalapozottan feltételezhető, hogy az anyagot nem személyes használatra szánták, a személyről az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy az (1) bekezdésbe ütköző anyag birtokában volt”.

Homályos kivételeket leír a törvény, miszerint pusztán a védett tulajdonságok megvitatása nem törvényszegés, de ez sokak szerint leginkább terelésnek tűnik.

Gumitörvény a gumibotok mellé 

„Az új ír törvénytervezetben a minél szélesebb gumifogalom megteremtése a cél. Sehol sem szerepel például a »gyűlöletbeszéd« definíciója” – mutatott rá a Mandiner kérdésére Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője, hozzátéve: még csak az sem kell, hogy valaki sértőként értelmezze az adott anyagot, „már az is elég az elkövetéshez, ha az »alkalmas lehet rá«. Hogy ki dönti ezt el? A hatóságok. Igazi Orwell-i gondolatbűnnel állunk szemben”.

Ha valaki telefonján egy bevándorláskritikus mémet találnak, már az is bűncselekmény,

ráadásul a bűnösség vélelme mellett a jelenlegi jogszabályokkal ellentétben még az sem nyújt védelmet, ha a vádlott joggal gondolhatta, hogy amit mond, nem gyűlöletkeltő. „A javaslat szembe megy az önvádra kötelezés tilalmával is, hiszen, ha valaki nem hajlandó elektronikus eszköze vagy felhasználói fiókja jelszavát átadni az ilyen ügyek nyomozásánál, úgy az már ezért büntethetővé válik” – teszi hozzá Dornfeld.

A vezető elemző úgy véli, történelmi okokból nem meglepő és nem is ritka a szólásszabadság korlátozása az emberi méltóság védelmében Európában, de ehhez erős indok kell – a magyar Alaptörvényben ez a „nyilvánvaló és közvetlen veszély” kritériuma –, itt ez is hiányzik, vagyis rossz esetben egy Brian élete című filmből kivágott jelenettel is törvényt sérthetünk. Dornfeld szerint „a valós cél nem a gyűlöletbeszéd visszaszorítása, hanem az ellenvélemény ellehetetlenítése, a »rossz gondolatok« büntetőjogi fenyegetése”, az időzítés egyértelmű, ahogy az is beszédes, hogy Conor McGregort már vizsgálat alá is vonták.

Noha egy évtizede még éppen a közösségimédia-platformokat tekintették a szólásszabadság legújabb színterének, ahol megfértek a másutt kriminalizált vélemények (ez az álprofilról történő, valóban kirekesztő, rasszista hőzöngéstől a mainstream számára pusztán kellemetlen tények ismertetéséig jelenthetett bármit), a 2010-es évek második felében

szinte az összes ilyen platform jóval erősebb cenzúrát kezdett bevezetni, mint akár az adott ország törvényei.

Ezt nevezték ők, például a Facebook „közösségi alapelveknek”, és itt került sor először a fent részletezett, mindenféle jogállamisági kritériumokat mellőző gyakorlatokra. Úgy mint egyes védett csoportok privilegizálására, mások, például a konzervatívok véleményének erős korlátozására, vagy például a „bűnösség vélelmének” alkalmazására (bejelentések alapján letiltanak, majd addig nem oldanak fel egy profilt, amíg az algoritmus meg az alulfizetett Facebook-moderátorok úgy nem döntenek, hogy na, jó, mégsem történt szabálysértés – lásd: Pesti Srácok Facebook-oldala). Most pedig úgy fest, hogy a törvényalkotók kezdenek mintaként tekinteni az addig minden törvényi felügyelettől ódzkodó közösségimédia-platformok gyakorlatára. Külön pikáns, hogy a Facebook jelentős része, jelesül a moderátori központ egyébként épp Dublinban működik.

Mindennek kapcsán Dornfeld a Mandinernek elmondta, „Mark Zuckerberg nem sokra tartja a szólásszabadságot, a jogi bizonytalanságot sokkal jobban gyűlöli: a platformja nem veszít pénzt azzal, ha legitim véleményeket töröl, de azzal igen, ha azok nem törlése miatt megbüntetik”.

Viccelni azért lehet?

Ugyanakkor az ír szájkosártörvénynek ugyanaz lehet a gyenge pontja, mint a „közösségi alapelvek” betartatásának: az irónia algoritmikusan, de sokszor emberi értelmezés segítségével is elválaszthatatlan a komolynak szánt üzenettől – vagy akkor a készítő vélhető motivációját vizsgálják majd, vagyis, hogy célja volt-e a gyűlöletkeltés? A vezető elemző rámutat, ennek bizonyítása ugyancsak nehézkes – legalábbis az lenne, ha egy bíróság jogállami alapokon működik,

a javaslat ezért egy »demonstrációs tesztet« vezetne be, vagyis azt vizsgálná, ellenségesen viselkedett-e az elkövető valamely csoport tagjával,

ami szintén nem visz közelebb a valóság megismeréséhez. S persze, teszi hozzá, a törvénytervezet elméletileg kivételt biztosítana a kérdések közéleti megvitatása, művészet és tudomány érdekében, „de a szándékosan elnagyolt gumiszabályok miatt az ellenzők közül sokan élnek a gyanúperrel, hogy ez a biztosíték nem sok szerepet kapna a törvény alkalmazásánál, kizárólag az ellenzők leszerelése érdekében került be a szövegbe. Mindenesetre, ha elfogadják,

az írek jobb ha felkészülnek egy irónia és humor nélküli világra”.

S nem feltétlenül csak ők, az ír törvény könnyen precedenssé válhat; „egyértelmű, hogy a progresszió ebbe az irányba akar elmozdulni: az eltörlés kultúrája, az egyre inkább nyíltan totalitariánus woke-ideológia végső célja az, hogy rajta kívül más gondolat ne maradhasson. Az ilyen ideológiáknak mindig is természetes ellensége volt a humor, hiszen nevetségessé teszi világmegváltó eszméiket” – fogalmaz Dornfeld, hozzáfűzve: bízik abban, hogy

„ami nem sikerült a kommunistáknak és a náciknak, ott a globalisták sem fognak sikerrel járni”.

Borítókép: Írország és az Európai Unió zászlói Leo Varadkar ír miniszterelnöknek a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) tartott brüsszeli tárgyalásai idején, 2019. február 6-án (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)