Mint arról korábban már többször írtunk, Koszovó északi részén úgy tartottak voksolást, hogy a szerbek azt bojkottálták, így a többségében szerbek lakta községekben is albán nemzetiségű polgármesterek kerültek hatalomra. Emiatt tüntetések törtek ki a térségben, s az összetűzésekben többen megsérültek.
A voksoláson a lakosság mindössze pár százaléka vett részt.
A zavargásokat követően még mindig a helyükön vannak az albán nemzetiségű polgármesterek Koszovó északi részén. Albin Kurti kormánya továbbra sem hajlandó létrehozni a korábban a brüsszeli megállapodásban vállalt Szerb Önkormányzatok Közösségét, sőt egymás után veszik őrizetbe a szerbeket az ottani hatóságok. Dejan Miletics úgy fogalmazott: Albin Kurti cirkusszá változtatta az európai diplomáciát – írja a B92.
Ha valamikor, akkor most jött el az ideje annak, hogy nyomást gyakoroljanak Kurtira. Eljátszotta minden hitelét és cirkuszt csinált az európai diplomáciából. Amikor a párbeszédet szervező európai képviselők tükörbe néznek, nem tudom, bohócokat vagy egy olyan komoly rendszer képviselőit látják, mint az Európai Unió
– fűzte hozzá a szakértő.
Ilyen előzmények után kerül sor a jövő héten Brüsszelben Alekszandar Vucsics szerb elnök és a koszovói miniszterelnök találkozójára az EU közvetítésével.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!