Helyi idő szerint vasárnap délután New Yorkban zárt ülést kezdett az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Az ülés előtt Izrael ENSZ nagykövete újságírók előtt a támadásokról készült fotókat mutatott be, és embertelennek nevezte a történteket. Gilad Erdan azt mondta, hogy Izrael a Hamász cselekedetének elítélését várja a szabad világtól, és bírálta azokat az államokat, amelyek szerint a béke megteremtésének útja az önálló palesztin állam. Ahogy fogalmazott,
békét nem lehet olyan szervezettel kötni, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a másik felet, ahogy senki nem akart békét kötni Iszlám Állam vagy az al-Kaida terrorszervezettel sem.
Rashida Tlaib, az amerikai Demokrata Párt baloldali szárnyának kongresszusi képviselője Izraelt „apartheid államnak” nevezte közleményében, és gyakorlatilag Izraelt okolta a történtekért. A képviselőház tagja a kialakult helyzetre reagálva úgy fogalmazott, hogy minden palesztin és izraeli élet elvesztése fájdalom, de szerinte az elnyomás ellenállást szül. Részben bírálva az amerikai demokrata kormányzatot is hozzátette, hogy mindaddig, amíg az Egyesült Államok feltétel nélkül milliárdokkal támogatja az „apartheid kormányt” az erőszak folytatódik.
Tom Cotton, a szenátus hírszerzési bizottságának republikánus tagja vasárnap reggel a Fox News hírtelevízióban azt az elvárását hangoztatta, hogy az amerikai adminisztráció mutassa ugyanazt a jellegű elkötelezettséget Izrael támogatásában, mint amit Ukrajna felé is mutat, így küldjön katonai felszereléseket, többi között légvédelmi eszközöket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!